Czakó Judit
Czakó Judit | |
Született | 1977. augusztus 16. (47 éves) Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | vágó |
Iskolái | Szent László Gimnázium |
Kitüntetései | ugrás a Díjai szakaszhoz |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Czakó Judit (Budapest, 1977. augusztus 16.[2] – ) többszörös Arany olló és Balázs Béla-díjas magyar filmvágó.
Élete
[szerkesztés]Középiskolába a Szent László Gimnázium tömegkommunikáció szakára járt, ahol fényképezést, újságírást és -szerkesztést tanult. Itt találkozott először a vágói munkával, amit nagyon izgalmasnak talált, így már 16 évesen elhatározta, vagy matematikatanár vagy filmvágó lesz. Érettségi után a Pesty Fekete Dobozhoz került „lótifuti”-ként, ahol összetalálkozott a még szintén pályakezdő Nyitrai Mártonnal és Marosi Gáborral. Együtt pályáztak a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz a Balázs Béla Stúdióval és elnyertek egy kis támogatást a Villamos című kisfilmhez, ez lett első munkája – ami a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmje lett 1997-ben. Autodidakta módon tanulta meg a szakmát.
Gyakran dolgozik együtt többek között Dyga Zsombor, Bollók Csaba, Csáki László és Ujj Mészáros Károly filmrendezőkkel. Szeret ott lenni a forgatásokon, akár szkriptesként[m 1] vagy más munkafolyamatokban, akár csak megismerni, megbeszélni a filmet, a felvételeket. Pálfi Györggyel egy nagyon érdekes kísérletben vett részt: a Final Cut - Hölgyeim és Uraim egyik vágója volt Szalai Károllyal, Richter Nórával és Lemhényi Rékával közösen. Közel ötszáz meglévő filmből készítettek egy teljesen újat, mely tapasztalataiból 2014-ben tankönyv[4] is készült. A film nemzetközi premierje a Cannes-i Filmfesztiválon volt. Szereti minél több stílusban kipróbálni magát.
2004 óta tanít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen filmszerkesztési alapokat (filmmontázst és vágási ismereteket) gyakorlati és dramaturgiai szempontból.
Vágói munkássága (filmek)
[szerkesztés]
Játékfilmek[szerkesztés]
Rövidfilmek[szerkesztés]
|
Animációs filmek[szerkesztés]
Dokumentumfilmek[szerkesztés]
Tvfilmek[szerkesztés]sorozat:
|
Díjai
[szerkesztés]- Magyar Filmszemle - Arany olló díj (2x 2007, 2010, 2011)
- Kecskeméti Animációs Fesztivál (KAFF) - legjobb animációs film vágásáért díj (2011)
- Balázs Béla-díj (2015)[5]
- 2. Magyar Filmhét - Magyar Filmdíj legjobb vágó kategória (Liza, a rókatündér, 2016)[6][7]
Megjegyzések
[szerkesztés]Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Freebase-adatdump. Google
- ↑ 123movies.tv Czakó Judit[halott link]
- ↑ Filmhírek.com szótár Archiválva 2010. november 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Pálfi György, Varga Balázs: inal Cut - A tankönyv + DVD Hölgyeim és Uraim - Színház és Filmművészeti Egyetem Oktatási segédanyag, libri.hu - 2014. ISBN 9789632367361
- ↑ EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Balog Zoltán állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át Archiválva 2015. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, kormany.hu - 2015. március 13.
- ↑ Csákvári Géza: Tarolt a Filmhéten a rókatündér. nol.hu, 2016. március 6. (Hozzáférés: 2016. március 6.)
- ↑ A Liza, a rókatündér lett a legjobb játékfilm a 2. Magyar Filmhéten. filmhet.hu, 2016. március 6. [2016. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 6.)
Források
[szerkesztés]- Baski Sándor: Czakó Judit, az év vágója A láthatatlan szerkesztő, magyar.film.hu - 2007.
- Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Czakó Judit Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Nagy Bori: Imádok játszani a nézővel, kultura.hu - 2011. június 26.
További információk
[szerkesztés]- Magyar Filmunió Czakó Judit
- Csoma Emőke: Türelem, agymunka, beszélgetés Czakó Jutittal, filmtett.ro - 2010. augusztus 15.
- Final Cut - A film for educational purposes: Final Cut in Cannes – On the red carpet Archiválva 2014. augusztus 20-i dátummal a Wayback Machine-ben (fotógaléria), finalcut-movie.com - 2012. május
- A BKF Fényiró Filmklub hivatalos YouTube oldala BKF FÉNYÍRÓ FILMKLUB 12. - Vendég: Pálfi György és a vágók (Final Cut - Hölgyeim és Uraim) - 2013. május 15./október 10.