Más nézet szerint a dalmát nem tartozik a keleti újlatin nyelvek közé, hanem átmeneti ezek és a nyugati újlatin nyelvek között,[4] amelyekkel szemben a keletiek hangtani és nyelvtani tekintetben együttesen állnak szemben.
Az utóbbi nézet szerinti keleti újlatin nyelvek egy közös, a nyelvészek által protorománnak nevezett nyelv felbomlásából származnak, amely folyamat a 10. és a 13. század között zajlott le.[5]
Több hasonlóság van a Dunától délre eső három keleti újlatin nyelv között, mint ezek és a román nyelv között. Ez utóbbi területi változatai közül a nyugatiak hasonlítanak inkább a Dunától délre eső nyelvekre.[7]
A magánhangzók általában hasonlóképpen fejlődtek a négy keleti újlatin nyelvben. Az alábbiakban a példák, nyelvek szerint, a következő sorrendben jelennek meg: latin, román, aromán, meglenoromán, isztroromán, magyar.[8]
A hangsúly hátulról számolva az ötödik szótagig bármelyik szótagra eshet, és helye megváltoztathatja a szó jelentését: cântă ['kɨntə] az első szótagra eső hangsúllyal kijelentő módjelen idő (’énekel’), de ha a hangsúly az utolsó szótagon van, akkor kijelentő mód egyszerű múlt idő – [kɨn'tə] (’énekelt’).
A semleges nem fennmaradt, de átrendezve (egyes számban egyenlő a hímnemmel, többes számban egyenlő a nőnemmel): un animal, două animale ’egy állat, két állat’.
A főnév és a melléknév többes számának a képzői hasonlóak. Bár számos kivétel van, a jellegzetesek nőnemben -e és -le, hímnemben -i, semleges nemben -uri: case ’házak’, stele ’csillagok’, lupi ’farkasok’, locuri ’helyek’.
Az -e rag fennmaradt a nőnem egyes szám birtokos és részes esetben, valamint a hímnem egyes szám megszólító esetben: unei fete ’egy lány vmije/vkije, egy lánynak’; Băiete! ’Te fiú!’
A ragozás számos tőhangváltással jár: o fată ’egy lány’ – unei fete ’egy lány vmije/vkije, egy lánynak; băiat ’fiú’ – băieți ’fiúk’.
Határozott végartikulus van, nem névelő, a ragozás pedig inkább a határozott artikulust és a hatarozatlan névelőt érinti, mint a főnevet: lupul ’a farkas’ – lupului ’a farkas vmije/vkije, a farkasnak’; un lup ’egy farkas’ – unui lup ’egy farkas vmije/vkije, egy farkasnak’.
Létezik melléknévi névelő(cel, cea, cei, cele) és birtokos névelő(al, a, ai, ale): Alexandru cel Mare ’Nagy Sándor’, Casa noastră este mică, dar a părinților mei este mare ’A mi házunk kicsi, de a szüleimé nagy’.
A középfok a maihatározószóval képződik: mai mare ’nagyobb’.
A sorszámnév a birtokos névelőből + a tőszámnév határozott artikulusos alakjából képződik: al doilea ’a második’.
A személyes névmások ragozását illetően például fennmaradtak tárgyesetben a latin *MENE, *TENE hangsúlyos alakok: mine ’engem’, tine ’téged’;
A birtokos melléknevek/névmások nőnem és semleges nem többes száma a -le képzővel alakul: mele ’az én vmijeim/vkijeim, az enyéim’; tale ’a te vmijeid/vkijeid, a tieid’; sale ’az ő vmijei/vkijei, az övéi’.
Fennmaradt a latinból a négy igeragozási osztály (a cânta ’énekelni’, a părea ’tűnni’, a bate ’verni’, a dormi ’aludni’), de az isztrorománban van még egy.
Kijelentő mód jelen időben, az első és a negyedik ragozási osztályokon belül úgynevezett „suffixumos” igék is vannak: lucrez ’dolgozom’ (1. oszt.), mă căsătoresc ’megházasodom’ (4. oszt.).
A jövő idő segédigéje a voi ’akarni’: voi cânta ’énekelni fogok’.[31]
A feltételes mód jelen idő segédigéje az a avea: aș cânta ’énekelnék’.[31]
A visszaható alak előfordul a szenvedő alak jelentésével is: Se face ușor ’Könnyen meg lehet csinálni’.
Az a avea ’birtokolni’ ige am (kijelentő mód jelen idő egyes szám első személy) és are (kijelentő mód jelen idő egyes szám harmadik személy) alakjai közösek.
A keleti újlatin nyelvek mondattani szerkezeteinek is vannak közös vonásai, melyek közül egyesek mindegyikre jellemzőek, de mások nem:
a főnévi igenév használatának korlátozása és a kötőmóddal való helyettesítése azon mellékmondatokban, amelyek alanya azonos a főmondatéval (Vreau să plec ’El akarok menni’, Am venit ca să rămân ’Azért jöttem, hogy maradjak’), az isztroromán kivételével: Vreț âl ântrebå? ’Meg akarjátok kérdezni tőle?’, Męre lucrå ’Dolgozni megy’;[32]
annak lehetősége, hogy az alany személyét személyes névmás nélkül, csak az ige személyes ragjával fejezzék ki: Vorbește. ’Beszél.’
ugyanazon tárgy vagy részeshatározó kettős kifejezése, főnévvel és az ennek megfelelő hangsúlytalan személyes névmással (O iubește pe Maria ’Szereti Máriát’, Îi arată directorului dosarul ’Megmutatja az aktát az igazgatónak’). Kivétel az isztroromán, amelyben megfelelő kontextus nélkül össze lehet téveszteni mondatrészeket: Bovu ântręba åsiru ’Az ökör megkérdezi a szamártól’ vagy ’A szamár megkérdezi az ökörtől’;[33]
viszonylag szabad szórend, nagyon szabad az isztrorománban;
A keleti újlatin nyelvek szókészletei között jelentősebb különbségek vannak, mint grammatikai szerkezeteik között. Ez annak tudható be, hogy jövevényszó-forrásaik nem mindegyiküknek közösek. Közös vonások:[34]
olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekben maradtak fenn: A(D)STERNO > aștern ’terítek’, LINGULA > lingură ’kanál’;
latin szavak olyan jelentései, amelyek csak ezekben a nyelvekben maradtak fenn: ANIMA > inimă ’szív’, TENER > tânăr ’fiatal’;
olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekbe nem mentek át, és amelyeket más, latin vagy nem latin szavakkal helyettesítettek:
olyan közös szavak, amelyekről azt feltételezik, hogy a trák-dákszubsztrátumból származnak, mivel az albán nyelvben is megvannak: cătun ’tanya’, copac ’fa’ (élő), moș ’öregember’, sâmbure ’mag’ (például baracké), țap ’bakkecske’;
A keleti újlatin nyelvek között a kölcsönös érthetőség csak részleges, ami a hosszadalmas egymástól való elszigeteltségnek tudható be. Csak az aromán és a meglenoromán érintkezik egymással. Következésképpen a keleti újlatin nyelvek különböző idegen hatásoknak voltak kitéve. Az arománra főleg a görög nyelv és az albán hatott, a meglenorománra a macedón nyelv, az isztrorománra a horvát nyelv, a románra pedig főként a közelben élő szláv nyelvek, a magyar, a modern időkben pedig a tudós latin, a francia és az olasz.[7]
↑ abcdefghijklNyelvjárási változatok. A második változat Cunia 2010 fonetikai átírásában.
↑Az aromán példák Cunia 2010 átírásával, a meglenoromán példák Capidan 1935 átírásával, az isztrorománok pedig Kovačec 2010-ével jelennek itt meg.
↑ abcdefAz első változat a déli nyelvjárásokban, a második a žejaneiben. Ez utóbbiban a határozott artikulus nélküli alak is -a-ra végződik, mint az artikulusos.
↑Mint a magyar é, azzal a különbséggel, hogy rövid.
↑Sala 1989, 275–276. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat. A közös vonások csak román példákkal vannak megjelenítve.
(meglenorománul), (románul) Capidan, Theodor. Meglenoromânii, vol. III, Dicționar meglenoromân (Meglenorománok. 3. kötet. Meglenoromán szótár). Bukarest: Monitorul Oficial și Imprimeriile Statului, Imprimeria Națională, Depozitul General Cartea Românească. 1935 (Hozzáférés: 2018. május 9)
(arománul) Cunia, Tiberius. Dictsiunar a limbãljei armãneascã (Az aromán nyelv szótára). Cartea Aromãnã. 2010 (Hozzáférés: 2017. május 5)
Fodor István (főszerk.). A világ nyelvei. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973
(angolul) Korjakov, Jurij Boriszovics. Atlas of the Languages of the World: Romance set (A világ nyelveinek atlasza: újlatin sorozat). Moszkva. 2001
(isztrorománul), (horvátul) Kovačec, August, Vlaško/Žejansko/Istrorumunjsko – hrvatski rječnik (Vlach/žejanei/isztroromán–horvát szótár). 2010, az Istrorumunjsko-Hrvatski Rječnik (s gramatikom i tekstovima) [Isztroromán–horvát szótár (grammatikával és szövegekkel)]. Póla: Znanstvena udruga Mediteran. 1998 online változata (Hozzáférés: 2018. május 9)
(oroszul) Narumov, B. P., Истрорумынский язык/диалект (Isztroromán nyelv/dialektus). I. I. Cseliseva – B. P. Narumov – O. I. Romanova (szerk.), Языки мира. Романские языки (A világ nyelvei. Újlatin nyelvek). Moszkva: Akadémia. 2001. 656–671. o. ISBN 5-87444-016-X
(angolul) Pană Dindelegan, Gabriela. The Grammar of Romanian (A román nyelv grammatikája). Oxford: Oxford University Press. 2013. ISBN 978-0-19-964492-6 (Hozzáférés: 2017. május 5)
(románul) Sala, Marius (szerk.). Enciclopedia limbilor romanice (Az újlatin nyelvek enciklopédiája). Bukarest: Editura Științifică și Enciclopedică. 1989. ISBN 973-29-0043-1
