Karl Mack von Leiberich

Karl Mack von Leiberich, báró (Nennslingen, 1752. augusztus 25. – Sankt Pölten 1828. december 22.) osztrák tábornok, a legemlékezetesebb tette a hadtörténetben az, hogy az ulmi csatában kapitulált Napóleon seregei előtt.

Karl Mack von Leiberich
Született	1752. augusztus 25. Nennslingen, Bajorország
Meghalt	1828. december 22. (76 évesen) Sankt Pölten, Ausztria
Állampolgársága	osztrák
Nemzetisége	osztrák
Szolgálati ideje	1770-1807
Rendfokozata	tábornok
Csatái	Bajor örökösödési háború, osztrák-török háború 1787–1791, napóleoni háborúk
Kitüntetései	Katonai Mária Terézia-rend
A Wikimédia Commons tartalmaz Karl Mack von Leiberich témájú médiaállományokat.

Korai karrier

Karl Leiberich Nennslingenben született, Bajorországban. 1770-ben kezdte meg szolgálatát egy osztrák lovassági regimentben, ahol nagybátyja, Leiberich, squadron parancsnok volt, hét évvel később tisztté léptették elő. A bajor örökösödési háború idején Franz Moritz von Lacy parancsnoksága alatt szolgált, kiváló minősítéssel. 1778-ban először hadnaggyá majd kapitánnyá léptették elő 1783-ban. Lacy, az osztrák hadsereg ekkor legjelentősebb tábornokaként támogatta ifjú hadsegédjének pályafutását.1785-ban Mack feleségül vette Katherine Gabrieult, majd Mack von Leiberich nevet vette fel. Az osztrák-török háború (1787–1791) idején a főparancsnokságon szolgált, őrnaggyá léptették elő, II. József császár adjutánsa lett, 1789-ben alezredesi rangot szerzett. Belgrád ostrománál kitüntette magát bátorságával, bár összetűzésbe került Ernst Gideon von Laudon báróval, aki hadbíróság elé állíttatta, de az új főparancsnok megbecsülte, így megkapta a katonai Mária Terézia-rendet és ezredesi rangot. 1790-ben Mack és Laudon kibékültek, újra együtt harcoltak a csatamezőn. Ezalatt a hadjárat alatt olyan fejsebet kapott, amiből soha nem gyógyult ki teljesen. 1793-ban Friedrich Josias von Sachsen-Coburg-Saalfeld herceg vezérlő hadbiztosa a hollandiai hadjárat idején. A fiatal Habsburg–Lotaringiai Károly Lajos tescheni herceg írta róla, amikor az első győzelmi babérját aratta le 1793. március 1-jén. " Legfőképpen Mack ezredesnek mondhatunk köszönetet ezért a sikerért."

A francia forradalmi háborúk idején

A neerwindeni csatában (1793)-ban kitüntette magát és vezető szerepet játszott Charles-François Dumouriez francia tábornok és Friedrich Josias von Sachsen-Coburg-Saalfeld herceg tárgyalásainál. Szolgálatát vezérlő hadbiztosként folytatta és egy vértes regiment tulajdonosa lett. Famars-nál megsebesült, de egyszer még 1794-ben aktív szolgálatba állt vezérőrnagyként. A katonai és politikai helyzet miatt és a koalíció veresége következtében II. Ferenc császár személyes kérésére a nápolyi hadsereg parancsnoka lett 1797-ben altábornagyként. Belátta, hogy a francia forradalmi hadsereggel szemben tehetetlen, embereinek biztos pusztulását el akarta kerülni, ezért Napóleon szabad átvonulási ígéretében megbízva, a francia táborba ment. A későbbi császár azonban hadifogolyként kezelte, és Franciaországba hurcoltatta. Két évvel később álruhában sikerült megszöknie.

A napóleoni háborúk idején

Becsületszavának megszegése miatt sokan vádolták és mellőzték, de aztán 1804-ben ismét szükség lett a hadbiztosi szolgálataira, hogy előkészítse a háborút Franciaországgal. Megtette mindazt, ami lehetséges lehetett a hadsereg reformjához a rendelkezésre álló időn belül, ő lett a vezérkar irányítója német földön a tapasztalatlan, névlegesen parancsoló Habsburg–Estei Ferdinánd Károly József főherceg mellett. Ő volt a valódi, felelős parancsnok, aki Bajorországban irányította az osztrák seregeket Napóleon ellen, bár a rangja és helyzete miatt sokan lenézték. Bizonytalansága és a vezérkar bátortalansága miatt az ulmi csatában 1805. október 16-án Napóleon körülzárta Mack egész hadseregét, és három nappal később a tábornok megadta magát.

Az austerlitzi csata után hadbíróság elé állították gyávaságért, minden kitüntetésétől, ezredétől megfosztották és két év börtönre ítélték. 1808-ban szabadulva a börtönből, meg nem értettségben és mellőzöttségben élt 1819-ig, amikor már az ulmi csata emléke már „elmosódott” az emlékezetben, Karl Philipp zu Schwarzenberg herceg kérésére visszakapta rangját, kitüntetését. 1828. október 22-én halt meg az alsó-ausztriai Sankt Pöltenben.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Karl Mack von Leiberich című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.