Közönséges tiszafa
- Ez a szócikk a növényről szól. A romániai települést lásd itt: Tiszafa (település).
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Tiszafa (Taxus baccata)
| ||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Taxus baccata Linnaeus | ||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||
 zöld — természetes
sárga — betelepített, illetve kivadult | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Közönséges tiszafa témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges tiszafa témájú médiaállományokat és Közönséges tiszafa témájú kategóriát. |
A közönséges tiszafa vagy tiszafenyő (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjában a névadó Taxus nemzetség legismertebb faja. Korábban egyszerűen tiszafának hívták, ám ahogy a nemzetség többi faja is ismertté vált, a „közönséges” előnevet kapta.
Származása, elterjedése
[szerkesztés]Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában honos,[1] így Magyarországon is. A Kárpát-medencében középhegységi faj; megtalálható például a Bükk-vidéken (Ómassa, Lillafüred), a Bakonyban (Szentgál, Herend, Bakonybél) és még sok kisebb folton.
Eredeti élőhelyén végveszélyben él, ezért a Nyugat-magyarországi Egyetem szakemberei 2011-ben az év fájává választották.
Megjelenése, felépítése
[szerkesztés]Apró vagy közepes termetű fa; tipikusan 10–20, legfeljebb 28 m magasra növő fa vagy gyakran csak bokor. Koronája széles kúp alakú, a bokor termetűeké inkább tojásdad. Ormós, csavarodott göcsös, elágazó törzsének átmérője két (legfeljebb négy) méter is lehet. Fája vörösesbarna, igen kemény, tömör. Vékony, vörösesbarna kérge hosszú csíkokban válik le. A törzset a belőle kinövő, rövid hajtások időnként szinte teljesen eltakarják. Vékony, hajlékony hajtásai három évig maradnak zöldek. Lándzsás, sötétzöld levelei 1–4 cm hosszúak és 2–3 mm szélesek; a tűk a vezérhajtáson körkörösen, az oldalhajtáson fésűsen állnak.
Többnyire kétlaki, de egyes példányok egylakiak is lehetnek, sőt, ivart is válthatnak.[1][2][3]
3–6 mm átmérőjű porzós tobozvirágzata gömbölyű.
Magvas tobozai redukáltak, csupán magányos magkezdemény fejlődik. A 4–7 mm hosszú, zöldesbarna, kemény magot részben fedő pikkelyekből 6-9 hónappal a beporzás után, augusztus-szeptemberben húsos, lilásrózsaszín bogyóra emlékeztető, felül nyitott, 8–15 mm hosszú magköpeny (arillus) fejlődik.
Életmódja, termőhelye
[szerkesztés]Örökzöld növény. Lassan nő, de igen sokáig – rendszeresen 500–1000, egyes esetekben akár 2000 évet is megél.
Közepes hőigényű, árnyéktűrő, mezofil, baziklin növény. A napon álló példányok ágai sűrűbbek; az ilyen növény jobban is terem. Szinte bármilyen talajon megél; a meszet is jól tűri. Fiatal hajtásait — főleg szeles helyeken — a fagy károsíthatja. Az átültetést nem szereti, a nyesést viszont jól bírja, még idősebb részei is buzgón sarjadnak. Parkokban, kertekben szép formákra nyírható.
Pollenét kora tavasszal szórja el. Pontos korát igen nehéz megállapítani, mert idővel a törzs és az ágak is üregessé válnak, ami az évgyűrűkön alapuló kormeghatározást (dendrokronológia) ellehetetleníti. Állítólag 5000–9500 éves fák is léteznek,[4] de a növekedés sebességéből és a környező területek régészeti vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy még a legidősebbek is — mint például Skóciában a fortingalli tiszafa — is inkább „csak” 2000 év körüliek lehetnek.[5][6] A délkelet-angliai Kent megye Braburn városában él egy konzervatív becsléssel is háromezer évesre becsült példány.[7] Még ezzel az alacsonyabb becsléssel is a közönséges tiszafa a leghosszabb életű európai növény. A magköpeny kivételével a növény minden része keserű és mérgező.[1][2] Az édes, ízletes magköpeny 2-3 hónapra ehető marad, így növeli a magok terjedésének esélyét. A madarak ugyanis felcsipegetik, és a magokat emésztetlenül pottyantják el. A kertészek ivartalanul, félfás dugványokról is szaporítják.[8]
Hatóanyagai
[szerkesztés]Mérgében taxán típusú mérgező alkaloidok, diterpének, cianogén glikozidok (taxifillin), biflavonoidok (szkiadopitizin és ginkgetin) is megtalálhatók. Az elhervadt vagy szárított levelek is mérgezőek. A legerősebben a lovakra hat, ezek halálos adagja 200–400 mg/testsúlykg, de a marhák, disznók és más háziállatok sem tűrik sokkal jobban.[9] Tünetei: támolygás, izomremegés, görcsök, ájulás, nehéz légzés és végül a szívelégtelenség. A halál gyors, ezért sokszor nem minden tünet figyelhető meg.
Mérgező volta ellenére korábban felhasználták férgesség kezelésére, szívgyógyszerként, menstruáció megindítására. A homeopátiában emésztési panaszok és bőrkiütés ellen adják.
Az igen ritka amerikai tiszafa (Taxus brevifolia) kérgéből kinyert paklitaxel gátolja a sejtosztódást, ezért kemoterápiás gyógyszerek előanyaga. Az újabban ezt és a docetaxelt már a közönséges tiszafa leveleiből (tehát egy könnyebben újratermelődő forrásból) nyert előanyagok félszintetikus átalakításával is elő tudják állítani. Használata emlő- és petefészek-daganatok kezelésére engedélyezett.
Felhasználása
[szerkesztés]Fája rugalmas, a rendszeres hajlító igénybevételt jól tűri, ezért különösen alkalmas volt az ókorban, illetve középkorban használt, úgynevezett botíjak készítésére.
Manapság főleg dísznövénynek ültetik. Különösen a nőivarú példányok látványosak színes terméseikkel.
Alfajok, változatok
[szerkesztés]A kertészetekben nevelt példányok alakja gyakran megtévesztő, mert a vásárlók ízlésének legjobban megfelelő formákra metszik őket (Józsa).
Több mint 200 termesztett változata ismert:
- T. baccata 'Adpressa' — alig pár méter magasra növő bokor. Ágai szélesen elállnak, fiatal hajtásai lehajlanak. Lombja sötétzöld. Csak nőivarú példányai vannak.
- T. baccata 'Adpressa Aurea' — az 'Adpressa' sárga-tarka lombú színváltozata. Lassabban nő, kisebb termetű.
- T. baccata 'Aurea' — Lassan növő bokor. Nemcsak levelei, de hajtásai is aranysárgák.
- T. baccata 'Aureovariegata' — Az alapfajhoz hasonló, de sárgászöld levelű változat. A magoncok változatossága miatt fiatalon az alapfajtól nehezen különböztethető meg.
- T. baccata 'Eleganthissima' — Terpedt bokor; ágai gyakran vízszintesek. Fiatal levelei sárgászöldek, de a nyár végére kifakulnak. A direkt napsütés megperzselheti leveleit.
- T. baccata 'Fastigiata' — Írországból származó, oszlopos változat. A karcsú bokor ágai felállók, és hajlamosak fent szétterülni – kiváltképp a hóterhelés hatására. A bokor ilyetén „szétesése” ellen a kertészek az ágak összekötözésével védekeznek. Idősebb korára kiszélesedik. Sűrűn növő, rövid hajtásain a tűlevelek körkörösen állnak. A haragoszöld levelek hegye visszahajlik. Nőivarú; ha van a közelében porzós tiszafa, bőségesen terem. Félárnyékos, szélvédett helyet kíván; kissé fagyérzékeny.
- T. baccata 'Fastigiata Aurea' — a 'Fastigiata' sárga-tarka lombú színváltozata.
- T. baccata 'Lutea' — Írországból származó, 3–4 m magasra növő, aranysárga magköpenyű változat. Bokra szabálytalan alakú, a lombja mélyzöld. Csak termős példányai vannak, és mivel tisztán sárga magköpenyű utód csak tiszta állományból várható, vegetatívan szaporítják – Magyarországon az Erdőtelki Arborétumban. Apró, zöld virágai egyesével állnak. A húsos, sárga magköpeny alul nyitott. Ízletes termését a madarak szívesen fogyasztják. Meglehetősen ritka.
- T. baccata 'Overeynderi' — 3–5 m magas bokor. Ágai meredeken fölfelé állnak. Emiatt fiatalon oszlopos, majd a fölső része kiszélesedik. Lombja sötétzöld. Teljesen fagyálló. Magyarországon elterjedt.
- T. baccata 'Washingtonii' — 1–2 m magas, szélesen elterülő bokor. Sűrűn növő ágainak a vége kissé lecsüng. Lombja sárgászöld. Nőivarú. Magyarországon kevéssé ismert.
Előfordulása a kultúrában
[szerkesztés]
- Sylvia Plath költészetében gyakran előforduló jelkép
- a Harry Potter regényekben Voldemortnak tiszafa varázspálcája van
- John Keats A melankóliáról c. versében írja: „poklos csucsor fürtös diszét se tűrd; / setét füzéredűl taxus-bogyót / ne pergess” (Tóth Árpád fordítása)
- Agatha Christie Egy marék rozs c. regényében a gyilkos a tiszafa mérgező alkaloidját használja fel tette elkövetéséhez.
- T. S. Eliot Négy kvartettje közül a Little Gidding c. versben írja: „A rózsa pillanata meg a tiszafa pillanata / Ugyanaddig tart.”
- P.G. Wodehouse Forduljon Psmithhez c. regényében Lord Emsworth kertjét taxus allé díszíti.
- A 2017-ben bemutatott Váratlan jóbarát című film főszereplője egy életre kelt tiszafa.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Rushforth, K. (1999). Trees of Britain and Europe. Collins ISBN 0-00-220013-9.
- ↑ a b Mitchell, A. F. (1972). Conifers in the British Isles. Forestry Commission Booklet 33.
- ↑ Dallimore, W., & Jackson, A. B. (1966). A Handbook of Coniferae and Ginkgoaceae 4th ed. Arnold.
- ↑ Lewington, A., & Parker, E. (1999). Ancient Trees: Trees that Live for a Thousand Years. London: Collins & Brown Ltd. ISBN 1-85585-704-9
- ↑ Harte, J. (1996). How old is that old yew? At the Edge 4: 1-9. Available online.
- ↑ Kinmonth, F. (2006). Ageing the yew - no core, no curve? International Dendrology Society Yearbook 2005: 41-46.
- ↑ Járainé Komlódi Magda: Legendás növények. Gondolat zsebkönyvek, 22. old.
- ↑ Közönséges Tiszafa. botanikaland.hu. (Hozzáférés: 2020. február 14.)
- ↑ Tiwary, A. K., Puschner, B., Kinde, H., & Tor, E. R. (2005). Diagnosis of Taxus (Yew) poisoning in a horse. J. Vet. Diagn. Invest. 17: 252–255.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Taxus baccata című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 963 684 124 1
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2013. szeptember 27.)
- Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek, p. 63–65. Szépia Könyvkiadó. ISBN 963 7849 04 1
- Józsa: Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 183–188. old.
