Ugrás a tartalomhoz

Kvadratikus reciprocitás tétele

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kvadratikus reciprocitás tétele a matematika számelmélet nevű ágának egy nevezetes tétele; miszerint

Tételezzük fel, hogy p és q különböző páratlan prímek. Ha legalább az egyikük az 1 maradékot adja 4-gyel osztva, akkor az

    és az    

kongruenciák egyszerre megoldhatóak vagy megoldhatatlanok (az x és y megoldások nem szükségképp azonosak); továbbá, ha mindkét prím a 3 maradékot adja 4-gyel osztva, akkor viszont a fenti kongruenciáknak pontosan egyike oldható meg.

A tétel a moduláris számelmélet egyik alapvető, a másodfokú kongruenciákat megoldások szempontjából jellemző tétele, és alapja az ilyeneket megtaláló eljárásoknak. Tömörebb megfogalmazása a Legendre-szimbólumok segítségével lehetséges.

Először Euler fogalmazta meg 1744-ben, majd Legendre 1785-ben bizonyítást is adott, ami azonban számos ponton hiányos, sőt rossz volt. Ezekről a kutatásokról nem tudva, 1795 májusában Gauss is felfedezte, és egyéves megfeszített munka után bizonyítania is sikerült, 1796. április 8-án. E bizonyítást a Disquisitiones Arithmeticae c. művében publikálta. A tételt egyébként ő Arany Tételnek (Theorema Aurea) nevezte, mert élete egyik legfontosabb felfedezésének tartotta.

A tétel másféle megfogalmazásai

[szerkesztés]

Kvadratikus maradékok

[szerkesztés]

Ha érvényes

valamely x egész számra, akkor az a egész számot kvadratikus maradéknak nevezzük a b számra nézve, ellenkező esetben kvadratikus nem-maradéknak. Ezzel a megfogalmazással a kvadratikus reciprocitás tétele így hangzik:

Ha p, q különböző páratlan prímek, akkor
  • amennyiben valamelyik prím 1 maradékot ad 4-gyel való maradékos osztáskor, úgy vagy mindketten kvadratikus maradékok egymásra nézve, vagy mindketten kvadratikus nem-maradékok a másikra nézve (de nem lehetséges, hogy az egyik a másikra nézve kvadratikus maradék legyen, míg a másik az egyikre kvadratikus nem-maradék);
  • ellenben ha mindkét prím 3 maradékot ad 4-gyel osztva, akkor az, hogy az egyik kvadratikus maradék a másikra nézve, kizárja azt, hogy a másik is kvadratikus maradék legyen az egyikre.

Megfogalmazása a Legendre-szimbólummal

[szerkesztés]

Alkalmazva az ún. Legendre-szimbólumot a kvadratikus reciprocitás tétele azt állítja, hogy:

Ha p és q páratlan prímszámok, akkor

Ellenőrizhető, hogy a tétel két eddigi megfogalmazása valóban ugyanazt mondja, ugyanis ha p,q valamelyike 1-gyel kongruens (mondjuk p = 4u+1, azaz p-1 = 4u), a jobb oldal kitevője páros (felhasználva, hogy a prímek páratlanok, azaz q = 2v+1 alakú, ), így a jobb oldal értéke 1, tehát vagy mindkét bal oldali Legendre-szimbólum pozitív, vagy mindkettő negatív, azaz egyszerre kvadratikus maradékok vagy kvadratikus nem-maradékok a prímek egymásra nézve. Ha viszont mindkét prím 3-at ad néggyel osztva, akkor p = 4u+3 és q = 4v+3, azaz a jobb oldali kitevő () páratlan, így a jobb oldal értéke -1, és így a bal oldali Legendre-szimbólumok értéke különböző: ha az egyik 1, a másik -1, emiatt ha az egyik prím a másikra nézve kvadratikus maradék, akkor a másik az egyikre nézve kvadratikus nem-maradék.

A tétel általánosabban igaz Jacobi-szimbólumokra is: ez a Legendre-szimbólum általánosítása.

Bizonyítások

[szerkesztés]

Elemi bizonyítás

[szerkesztés]

Az alábbi, S.Y. Kimtől származó bizonyítás két segédtételen alapul, nevezetesen:

  1. segédtétel. A mod(pq) redukált maradékrendszer pq felének egészrészénél kisebb elemeinek szorzata akkor és csak akkor 1 abszolút értékű, ha p és q is egyaránt 1 maradékot adnak 4-gyel osztva;
  2. segédtétel A fenti szorzat p-vel osztva akkor és csak akkor ad 1 maradékot , ha q 4k+1 alakú páratlan prím, mely kvadratikus maradék p-re nézve (egyébként pedig -1 maradékot ad), hasonlóan ugyanez a szorzat akkor és csak akkor ad 1 maradékot q-val osztva, ha p 4k+1 alakú páratlan prím, mely q-ra nézve kvadratikus maradék.

Tekintsük tehát a pq szám felének (alsó) egészrészénél kisebb standard (0 … pq közti értékekkel reprezentált) redukált maradékrendszert; legyen ez Φ és legyen az e halmazba eső számok mod(pq) szorzata F! Matematikai formulákkal:

és


.

1. segédtétel

[szerkesztés]

Ez tehát azt állítja, hogy:

E segédtétel bizonyítása úgy megy, hogy ügyesen párosítva szorozzuk össze Φ elemeit. A redukált maradékrendszerek elemei pontosan a multiplikatíve invertálható elemek, érthetőbben mondva, minden x∈Φ elemhez létezik olyan x*∈{0,1,2,…,pq-1} = R elem, hogy xx* ≡ 1 (mod pq). De x* nem feltétlenül eleme Φ-nek. Legyen x' = x*, ha x*∈Φ és x' = (-x)*, ha x*∉Φ, ahol (-x) azt az R-beli elemet jelöli, melyre x+(-x) = pq, azaz a pq-x∈R elemet. Könnyen belátható, hogy bármely y∈R reprezentánsra vagy y eleme Φ-nek, vagy (-y). Hiszen (-y) = pq-y teljesül, és ha y∈Φ azaz y ≤ (pq-1)/2, akkor -y ≥ (1-pq)/2; így pq-y ≥ pq+(1-pq)/2 = (pq+1)/2 ≥ (pq-1)/2. Tehát (-y) = pq-y ≥ (pq-1)/2. Emiatt (-y)∉Φ, hasonlóan ha (-y)∈Φ akkor az előzőek szerint y = (-(-y))∉Φ. Ennélfogva minden x∈Φ elemhez egyértelműen létezik olyan x' elem, mégpedig az előbbi módon definiált, hogy xx' ≡ ±1 (mod pq).

Most kiszámoljuk F-et. Párosítsuk a Φ-beli elemeket úgy, hogy x párja x', legyen, azaz ezek szorzata ±1 legyen. De lehetnek olyan elemek, melyek önmaguk párjai, legyen ezek halmaza Ψ és ezek szorzata G := ΠΨ míg Ψ halmaz Φ-re vonatkozó komplementerhalmaza legyen Ψ' := Φ\Ψ, ezek tehát nem önmaguk párjai, és így van Ψ'-beli párjuk, ezért ΠΨ' = ±1. A következő érvényes:

F = ΠΦ = ΠΨ · ΠΨ' = ΠΨ·±1 = G·(±1) = ±G.

Elegendő tehát G-t kiszámolni. Esetszétválasztással bizonyítható, hogy ha p,q egyaránt 1-gyel kongruensek mod(4), akkor G ≡ ±1 mod(pq), ellenben viszont nem ennyi. Ezért ez az ezzel asszociált (abszolútértékben megegyező) F-re is igaz.

  • Valóban, legyen p ≡ q ≡ 1 (4). Ekkor Ψ elemei az u2 ≡ 1 mod(pq) és az v2 ≡ -1 mod(pq) kongruenciák azon megoldásai, melyekre u,v 0 és pq-1 fele közt van, azaz melyek Φ-be esnek. Három dolgot kell említenünk:
    • Könnyen ellenőrizhető, hogy az w2 ≡ 1 mod (r) alakú kongruenciának páratlan prím r-ekre pontosan két (inkongruens) megoldása van: az 1 és az r-1 (másképp -1) osztályok (r|w2-1 = (w+1)(w-1) alapján, tekintetbe véve, hogy ).
    • A w2 ≡ -1 mod(r) kongruenciáknak viszont attól függően van kettő vagy semennyi megoldásuk, hogy az r páratlan prím maradéka 4-gyel osztva mennyi. A maradék 1 vagy 3 lehet; az első esetben két megoldás van, a második esetben egy sincs (ennek bizonyítása hosszadalmas, a Wilson-tétel és a kis Fermat-tétel segítségével például bebizonyítható).
    • A kínai maradéktétel szerint relatív prím m1, m2, …, mq számok m szorzata mint modulus szerinti kongruencia megoldása visszavezethető egy a tényezők mint modulusok szerinti kongruenciákból álló kongruenciarendszer megoldására. Ez a kongruenciarendszer mindig megoldható, s ha egy megoldása x0, akkor megoldása, és az eredeti kongruencia megoldása is, a teljes [x0] mod(M) maradékosztály is, ahol M :=[m1, …, mq] a modulusok legkisebb közös többszöröse. Továbbá, a mod(m) = mod(M) inkongruens megoldások száma egyenlő a fent említett kongruenciarendszer tagjainak megoldásai számainak szorzatával.
    • E két állítást alkalmazva, tehát meg kell oldanunk egyrészt az u2 ≡ 1 mod(pq) kongruenciát, másrészt a v2 ≡ -1-et.
      • Az előbbit a kínai maradéktétel szerint visszavezetjük egy szimultán kongruenciarendszer megoldására, nevezetesen az u2 ≡ 1 mod(p) és u2 ≡ 1 mod(q) két kongruenciából álló rendszer megoldására. A fentiek szerint mindkét kongruenciának két-két megoldása van, a szimultán kongruenciarendszer és így az eredeti, mod(pq) kongruencia inkongruens megoldásainak száma 2·2 = 4. Nyilvánvalóan ±1 egy-egy megoldása az utóbbinak, és az is, hogy ha x megoldás, akkor (-x) is az. Ezek szerint a másik két megoldás x, és (-x) alakú. Ezek közül a Φ-be esőket kell összeszorozni, tehát 1-et és x-et, vagy (-x)-et, az eredmény G1 := ±x.
      • Hasonlóan járunk el az utóbbi, v2 ≡ -1 mod(pq) kongruenciával. Visszavezetve a v2 ≡ -1 (p) és v2 ≡ -1 mod(q) kongruenciákból álló rendszerre, melyeknek két-két megoldásuk van, ennek is négy mod(pq) inkongruens megoldása van. Könnyű dolgunk van, ha észrevesszük, hogy ha y ennek egy megoldása, x meg az előzőnek, akkor (xy)2 = x2y2 ≡ 1×(-1) = (-1) mod(pq). Emiatt az utóbbi minden inkongruens megoldása {±y, ±xy}. Ezek közül kettő esik Φ-be; de ellentett osztályok nem; tehát ezek szorzata G2 ±y · ±xy = ±x.
      • Ennélfogva G = G1 · G2 = ±x · ±x = ± x2 = ± 1.
  • Fordítva, ha p és q közül nem mindkettő 1-gyel kongruens mod(4) , Ψ csak x2 ≡ 1 mod(pq) gyökeit tartalmazza, azaz az előzőekhez hasonlóan 1 és -1 közül az egyiket és N és -N közül az egyiket. Ezek szorzata, G = ±1 · ±N = ±N nem lesz 1-gyel kongruens mod(pq).

2. segédtétel

[szerkesztés]

A következő két állításról van szó:

   és    .

A jelölések szimmetriája folytán elég az elsőt bizonyítani ezek közül. A bizonyításhoz felhasználjuk az ún. Euler-kritériumot is:

Legyenek

,

és

,

egyszóval D a p-vel nem osztható Φ-beli számok p-vel való osztási maradékainak szorzata! Figyelem: Δ nem halmaz, hanem rendezett elemrendszer!

F azon Φ-beli elemek szorzata, melyek nem oszthatóak sem p-vel, sem q-val; ezért ha azon Φ-beli elemek Δ halmazának elemeit szorozzuk össze, a D szorzatot kapva, melyek p-vel nem oszthatóak, de e szorzatba még azokat a Δ-belieket sem számítjuk be, melyek q-val oszthatóak (azaz D-t osztjuk a q-val nem osztható Φ-beli elemek Δ* elemrendszerének E szorzatával is), szintén F adódik. Azaz , azaz emiatt , azaz (leosztva a p modulushoz relatív prím E-vel

.

Ki kell számolnunk D-t és E-t.

  • D kiszámításakor összeszorozzuk egyrészt a 0, 1, 2, …, p-1 teljes maradékrendszer mod(p) redukált elemeit, aztán a p, p+1, p+2, …, p+(p-1) = 2p-1 halmaz mod(p) redukált elemeit, hasonlóan a 2p, 2p+1, 2p+2, …, 3p-1 halmaz mod(p) redukált elemeit, és így tovább, amíg el nem érjük a (pq-1)/2 számot; aztán a szorzat mod(p) maradékát képezzük. Mivel az összeszorzás és a maradékképzés felcserélhető, végül is azt tesszük, hogy vesszük valahányszor a 0, 1, …, p-1 közti redukált mod(p) maradékrendszert, és annyiszor összeszorozzuk, ahányszor az előbb összeszoroztuk a mod(p) teljes maradékrendszerek elemeit (azaz ahány mod(p) teljes maradékrendszerre bomlik a 0, 1, …, (pq-1)/2 halmaz. Kiszámolható, hogy hányszor kell összeszoroznunk: mivel
.

Ezek szerint egyrészt egy mod(p) redukált maradékrendszer elemeit kell mod(p) összeszoroznunk, ami Wilson tétele alapján

,

mégpedig ezt q-1-szer, ezen kívül D tényezői még egy 0, 1, 2, …, (p-1)/2 elemű redukált maradékrendszer elemei; minthogy p prím, ezért a fenti halmazból minden szám ilyen; tehát

.
  • A Δ-beli számok közül vegyük még azok mod(p) szorzatát, melyek q-val oszthatóak, ezek: , ugyanis a legnagyobb egész szám, mellyel megszorozva q-t még kisebb számot kapunk mint (pq-1)/2, a
.

Számoljuk ki a Δ*-beli elemek mod(p) szorzatát, felhasználva, hogy az Euler-kritérium szerint ; ez:


.

Tudva azt, hogy egy Legendre-szimbólum relatív prím változókra mindig ugyanaz, mint reciprokának értéke, hiszen egy Legendre-szimbólum 1, és ekkor reciproka is, vagy -1, és ekkor is reciproka is. Tehát:

, és pontosan ezt szerettük volna belátni.

A segédtételek alkalmazása reciprocitás bizonyítására

[szerkesztés]

F megoldása a következő szimultán kongruenciarendszernek (de nem kell aggódni, kínai maradéktétel itt nem lesz ):

Ez azt jelenti, hogy F-et a 0, 1, …, p-1 mod(p) teljes maradékrendszerben az 1 vagy p-1 reprezentálja (hiszen a fenti kifejezések olyan szorzatok, melyek tényezői, azok definíciói miatt, 1 abszolút értékűek). De mivel p-1<pq-1, ezért a 0, 1, … , pq-1 mod(pq) teljes maradékrendszerben is 1 vagy p-1 reprezentálja, hisz a mod(p) standard maradékok egyben mod(pq) standard maradékok is. De ugyanez igaz a 0, 1, …, q-1 teljes maradékrendszerre is: F-et 1 vagy q-1 reprezentálja mod(q), és ezáltal mod(pq) is 1 vagy q-1 reprezentálja. Ha F-et mod(p) az 1 reprezentálja, akkor a p-1 nem reprezentálhatja, mert ekkor p-1 ≡ 1 mod(p) azaz p ≡ 2 mod(p) ellentmondana annak, hogy p páratlan. Hasonló igaz q-ra. Sőt pq-ra is: például F-et egyszerre nem reprezentálhatja 1 is meg p-1 is, mert akkor utóbbiak kongruensek lennének, azaz p ≡ 2 mod(pq) lenne, azaz p = 2+kpq, ahonnan p(1-kq) = 2 alapján p = 2, ami ellentmond a feltételeknek. Így a következő, egymást kizáró lehetőségek vannak:

  1. F mod(p) maradéka 1, akkor mod(pq) maradéka is 1, és így mod(q) maradéka is 1.
  2. F mod(p) maradéka p-1, akkor mod(pq) maradéka is p-1, akkor nem 1, és így mod(q) maradéka sem 1, tehát csak q-1 lehet.
  • Az első eset esetében, ami az 1. lemma szerint csakkor lehetséges, ha p,q is 1-gyel kongruens mod(4), e mod(p) és mod(q) a maradékok mint számok megegyeznek (hiszen 1-gyel egyenlőek), írható hát:

Ebből átszorzásokkal és figyelembe véve, hogy a tényezők értéke mindig ugyanaz, mint reciprokuké (mivel értékük ±1), kijön a kvadratikus reciprocitás tétele.

  • A második esetben is elérhetünk hasonlót, ha nem a standard, legkisebb abszolútértékű pozitív elemekből álló teljes maradékrendszerekben reprezentáljuk F-et, hanem a legkisebb abszolútértékű negatív elemekből álló teljes maradékrendszerekben. Ekkor a maradékok értékét rögzítettük, és mint számok észrevehetően mind -1-gyel egyenlőek. Innentől kezdve már az előzővel megegyező gondolatmenetet alkalmazva, szintén adódik a kvadratikus reciprocitás tétele.

Ezzel a bizonyítást befejeztük. QED

Lásd még

[szerkesztés]

Hivatkozások

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • S. Y. Kim: An elementary proof of the quadratic reciprocity law. American Math. Monthly, 111 (2004), 48-50.
  • Gyarmati Edit: Számelmélet. Turán Pál előadásainak fölhasználásával. Egyetemi jegyzet. Nemzeti tankönyvkiadó, Bp., 1997.
  • Szalay Mihály: Számelmélet. Speciális Matematika Tankönyvek sorozat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Typotex, 1998. ISBN 963-9132-25-X.
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy