Lugal
A lugal vagy lúgal (ékírással: 𒈗 [rab-gal], 𒇽𒃲 [lu2-gal], [újasszír]) sumer nyelven nagy ember, tulajdonképpen király, uralkodó. Fokozva 𒃲𒇽𒃲 (gal lugal, „nagy király”), 𒈘 (lugal-lugal, „királyok királya”). A sumer városállamok korának legmagasabb rangú uralkodói címe volt. Fölötte állt az egyes városok főpapját jelentő ennek és a helytartó enszinek, bár egyes vélemények szerint eredetileg egyes városokban más cím jelentette az uralkodót. Helyenként a sumer templomállamokban nem is lehetett elkülöníteni a főpaptól. A szó etimológiája szerint a LU és a GAL összetétele. LU (vagy LU2) = „ember” (szabad ember), GAL = „nagy, erős”. Azaz „nagy ember”.
Az ország királya
[szerkesztés]Később azonban, amikor egyes városok fölébe kerekedtek másoknak, vagy az összes többinek, akkor a LUGAL jelentette az „ország” királyát, az ENSI a „helytartót”, az EN pedig egyre inkább csak papi tisztséget. Előfordult ugyanakkor, hogy a templom enje egyben a város enszije, és ugyanakkor lugal is volt, mivel több város hódolt neki.
Sumerben a legfontosabb királyi cím a Kis királya cím volt, mivel az első időkben Kis urai domináltak Sumerben. Később ennek hatása alatt olyanok is felvették a Kis királya (lugal) címet, akik nem voltak Kis uralkodói, de ezzel jelezték hatalmi igényüket Sumer felett. Többnyire ez azt is jelentette, hogy Kis enszije nekik hódolt.
A szó megfelelője az akkád nyelvben a „sarru” (ŠARRÛ) vagy „sar” (ŠAR) volt király értelemben, bár ez valószínűleg ismeretlen eredetű jövevényszó az akkádban. A sémi nyelvekben létező másik szó a királyra a malikum (vagy malik, melek), valamint az óasszír királyok a waklum és rabáum (kb. nagyherceg) címet is használták.
A lugal egyéb jelentései
[szerkesztés]A feliratokon a lugal szót nemcsak az uralkodóra használták, hanem a sumer időkben ezzel jelölték többek között a családfőt, egy hajó tulajdonosát, egy mező gazdáját, vagy általában a köznéppel szembeállított nagy hatalmú gazdag embert az eredeti jelentésnek (nagy ember) megfelelően.
Lugal az írásban
[szerkesztés]Az ékírás LUGAL jele (𒈗, 𒇽𒃲, vagy 𒈘, késői változatban ) determinatívumként szolgál az uralkodók nevei előtt, ilyenkor az akkád és asszír szövegekben olvasata šarrum. A hettita írás is használta, de e nyelvben ismeretlen a kiejtése.
Források
[szerkesztés]- A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. 2. kiad. Budapest: Gondolat. 1982. ISBN 963 281 151 8
- Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub (1998). ISBN 963 208 507 8
- Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISSN 1218 9855 (2003). ISBN 963 389 425 5
- Roman Herzog: Ősi államok – A hatalomgyakorlás eredete és formái. Budapest: Corvina Kiadó. 1999. ISBN 963-13-4755-9
- Horst Klengel. Nomádok az ókori Elő-Ázsiában. Gondolat Budapest 1985. ISBN 963 281 618 8