Max Planck Kémiai Intézet

Max-Planck-Institut für Chemie (Otto Hahn-Institut)
Alapítva	1912
Székhely	Mainz ( é. sz. 49° 59′ 37″, k. h. 8° 14′ 35″49.9936, 8.24306)
Vezető	Gerald H. Haug
Elhelyezkedése
Max Planck Kémiai Intézet Pozíció Németország térképén
é. sz. 49° 59′ 37″, k. h. 8° 14′ 35″49.993611, 8.243056
A Max-Planck-Institut für Chemie (Otto Hahn-Institut) weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Max-Planck-Institut für Chemie (Otto Hahn-Institut) témájú médiaállományokat.

A Max Planck Kémiai Intézet elődjét, a Vilmos Császár Kémiai Intézetet (Kaiser-Wilhelm-Institut für Chemie) 1910. október 11-én alapította a korabeli Vilmos Császár Társaság. Ez volt a Társaság egyik első kutatóintézete, — a másik a Vilmos Császár Fizikai Intézet volt.

Az első intézeteket az akkor még Berlintől délnyugatra található Dahlemben helyezték el; ez ma már a főváros egyik előkelő negyede. A fizikai és a kémiai intézet egymástól fél háztömbnyire állt a városka Faradayweg névre keresztelt utcácskájában.

Története

Az első két intézetet 1912. október 23-án nyitotta meg maga II. Vilmos császár; a számuk 1914 végéig hétre nőtt. Az ünnepélyes avatón részt vett mások mellett Adolf von Harnack teológus és egyháztörténész, a császár iskoláskori barátja, a társaság első elnöke. A megnyitón Otto Hahn egy mintegy 300 g rádiumot tartalmazó kristálycsoportot adott az uralkodó kezébe annak bemutatására, hogy milyen szórakoztató ábrákat lehet vele megjeleníteni egy képernyőn — azidőtájt még fogalmuk se volt a sugárzás káros hatásairól. Avató beszédében a császár elsősorban arról beszélt, milyen komoly problémákat okoz Németországnak a szénbányákban összegyűlő sújtólég. Sürgette a vegyészeket, hogy találjanak megoldást a probléma kezelésére.

Alapító igazgatója (az alapítástól a tényleges átadásig; 1911–1912) Ernst Beckmann volt; később ő a szervetlen kémiai és fizikai kémiai osztályt vezette.

Későbbi igazgatók:

• Richard Willstätter (1912–1916),
• Otto Hahn (1928–1946).

Mindazt, amit a világháborús romok alól sikerült kimenteni, Tailfingen (1975-től Albstadt városrésze) textilgyárában helyezték el; az intézet átmenetileg ott folytatta működését. 1948. február 26-án Mainzba, a Johannes Gutenberg Egyetem épületegyüttesébe költöztették. Ettől fogva jogutódja a Max Planck Kémiai Intézet (Max-Planck-Institut für Chemie; más néven: Otto Hahn Institut).

Az épület

Az egykori Vilmos Császár Kémiai Intézet és a Vilmos Császár Fizikai Kémiai és Elektrokémiai Intézet a Thielalle felől. A két épület közötti mellékutca a Faradayweg. Baloldalt Ernst Beckmann, jobboldalt Fritz Haber villája

A tudományos negyedet — így a kémiai intézetet is — Ernst von Ihne császári főépítész tervezte. A kémiai intézet a negyed főutcája — a Thielalle — és a Faradayweg sarkán állt; átellenben, a Faradayweg másik oldalán a nem sokkal később elkészült Vilmos Császár Fizikai Kémiai és Elektrokémiai Intézet (Kaiser-Wilhelm-Institut für physikalische Chemie und Elektrochemie) emelkedett.

A széles gyepsávval kerített, kétemeletes, meredek palatetejű épület a Faradayweg és a Thielalle sarkán állt — az efelé a keresztutca felé néző szárny tompaszögben csatlakozott a főépülethez. Kőfalait hatalmas, hatosztatú ablakok törték át; a bejárat fölötti timpanont négy dór oszlop támasztotta alá. A két épületszárny csatlakozásánál kupolás torony emelkedett három emelet magasba; a császár tetszését elsősorban ez az építészeti megoldás váltotta ki. A második világháborúban a bombatámadások lerombolták.

Az intézet híres kutatói

• Richard Willstätter (1912–1916),
• Otto Hahn (1912–1945),
• Fritz Strassmann (Hahn asszisztense, 1935–1945),
• Lise Meitner (1912–1938),
• Polányi Mihály (1923–1933, osztályvezető)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Max Planck Institute for Chemistry című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Richard Rhodes. Az atombomba története, (Eredeti cím: The Making of the Atomic Bomb / publ. Simon and Schuster), Budapest: Park Könyvkiadó, 90–93. o. [1986] (2013). ISBN 978-963-530-959-7