Szentendre

Szentendre
Fentről lefelé, balról jobbra: a Blagovesztenszka-templom, az óváros látképe a Dunáról, a Centrum fagylaltozó az óvárosban és Fő tér
Szentendre címere Szentendre zászlaja
Becenév: A festők városa
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Magyarország
Vármegye	Pest
Járás	Szentendrei
Polgármester	Fülöp Zsolt (TESZ)
Irányítószám	2000
Körzethívószám	(+36) 26
Testvértelepülései	Lista Kalisz Wertheim Zilah Stari Grad Gubbio Salon-de-Provence
Népesség
Teljes népesség	28 444 fő (2024. jan. 1.)
Népsűrűség	588,82 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	110 m
Terület	43,82 km²
Földrajzi nagytáj	Alföld
Földrajzi középtáj	Duna menti síkság
Földrajzi kistáj	Vác–Pesti-Duna-völgy
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 40′ 24″, k. h. 19° 04′ 21″47.673333333333, 19.0725
Szentendre Pozíció Pest vármegye térképén
Szentendre weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szentendre témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szentendre (németül: Sankt Andrä, szerbül: Сентандреја, szlovákul: Svätý Ondrej) város a budapesti agglomerációban, Pest vármegyében a Szentendrei járás székhelye. Elsősorban művészetével és kultúrájával ragadja magával a látogatókat.

Szentendre a Dunakanyar kapujában, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található. Budapest irányából könnyen megközelíthető autóval, a H5-ös HÉV-vel, autóbusz- és sétahajó-járatokkal. Kedvelt kirándulóhely.

A város az 1870-es évekig kisváros volt, alig érte el a négyezer fős lakosságszámot. Az akkori város lakóterülete ma mindössze két városrészt foglal magában, a Belvárost és a Szamárhegyet, bár ez utóbbi is csak a 20. század elején lett lakóterület. E két városrészt Szentendre összes többi területétől elkülöníti az ezek határán haladó 11-es számú főút.

Szentendréhez néhány kisebb település csatlakozott az évszázadok során, ezek ma Szentendre különböző, hagyományos elnevezéssel bíró városrészei, így például Izbég és Derecske. A korábban a szentendrei mezőgazdasági területekhez tartozó részek legnagyobb része már beépített belterület, mint a Pannóniatelep, Püspökmajor, Pismány, Szarvashegy. Az 1970-es évek végének nagyarányú, egylépéses belterületbe csatolása a lakóterületet többszörösére növelte, a 21. század elejére ezek nagyrészt beépültek, így a korábbi kisváros lakossága 2021-ben elérte a 28.040 főt. A lakóövezet terjeszkedése a Szentendrén hagyományos gyümölcstermesztésnek és kertművelésnek gyakorlatilag véget vetett.^[forrás?]

Földrajz

A Duna korzó a Bükkös-patak torkolata felől

A Bükkös-patak

Szentendre a Visegrádi-hegység Vác–Pesti-Duna-völgy felé lefutó keleti lejtőin helyezkedik el. Északról Leányfalu követi, a Szentendrei-Duna bal partján a Szentendrei-sziget húzódik, délről a Pomáz és Budakalász határolja, nyugatról a már említett Visegrádi-hegység vulkanikus tömbje magasodik fölé, melynek legközelebbi csúcsa a kettős kúpú Nyerges-hegy, illetve annak nyúlványaként Szentendre „üdülőtelepe”, a Pismány.

Története

Őskor

Szentendre területe szakaszosan lakott, egymástól független (nem egymásból fejlődő) települések története. Ezek a települések a térség négy nagyobb vízfolyása mentén jöttek létre, általában a Duna menti közlekedéssel összefüggésben, az ókorban a Pilisből levezető utak gyűjtőhelye. A Ferenczy Múzeum anyagában bronz- és vaskori szórványleletek találhatók. Egy bronzkori urnás temető a Pap-szigeten ismert, amely azonban Szentendre középkori városmagjától, a Bükkös-patak medrétől viszonylag messze északra van. A középkor első szakaszaiban szintén ugyanott volt lakott hely (szarmaták és avarok), bár az avarok már a mai városközpont környékén is laktak.

Ókor

Szentendre mai területén az első jobban ismert őslakosság eraviszkusz eredetű, az első név szerint ismert lakott hely Ulcisia Castra – később (II. Constantius egyik csatája emlékére) Castra Constantia – volt, a hasonló nevű római auxiliáris táborhoz kapcsolódó limestorony, és az ahhoz csatlakozó kisebb kiszolgáló település (vicus), valamint a villagazdaságok. Municipiumi rangot nem kapott. A villákat aquincumi tisztviselők és veteránok lakták. Ezek közt van Pannonia jelenleg ismert legnagyobb villaépülete is. Az erőd (burgus) 205 × 134 méteres, mintegy ezer harcosnak, egy cohorsnak helyet adó építmény volt, a Cohors militaria nova Surorum állomáshelye.

Tóth Endre véleménye szerint sem Ulcisia, sem Constantia esetén a castra nem a név része. Ulcisia az Itinerarium Antonii forrásban olvasható, ahol a castra melléknévként, a település értelmező jelzőjeként szerepel. Constantia esetén pedig a három rendelkezésre álló forrásból kettő szerint egyértelműen Constantia, a harmadik pedig egy sírfelirat hibás kiegészítése.

A ma ismert alaprajz a patkó alakú saroktornyok alapján Diocletianus idején alakulhatott ki. A római helység a Duna vonalán húzódó limes érdekeinek megfelelően jött létre, ez volt a Dunabogdány (Cirpi) és Óbuda (Aquincum) közötti szakasz ellenőrző pontja. Maga a Dunakanyar Pannonia védelmének kulcsa volt, mivel a kvádok, szarmaták és jazigok elterjedése is határos volt e környékkel. Az Ulcisia Castra név az illír ulk szóból ered, amely farkast jelent, és még az eraviszkuszok előtti, leletekből nem ismert illírekre utal.

Ulcisia Castra (magyarul: Farkasvár) Pannonia provincia „limes”-ének egyik jelentős állomáshelye, Marcus Aurelius kedvenc katonai tábora volt (lásd még: a római limes magyarországi szakaszai). Megfordult itt 202-ben Septimius Severus, 214-ben Caracalla és 375-ben II. Valentinianus császár. Áprily Lajos így eleveníti meg ezeket az éveket:

„Zuhog a fény a ház-sorok falára, /

megtündököltet minden ablakot. /

A római Castra Ulcisiára /

valamikor itt így ragyoghatott. /

Lábak dobbantak, had vonult kevélyen, /

belerezzent minden útmenti ház, /

íjak villantak, s ragyogott a fényben /

ezer feketebőrű szír íjász…” (Szentendrei vízió)

Szentendre városa az 1806–1869 között készített 1:28 800 méretarányú katonai topográfiai térképen

Szentendre városa az 1872–1884 között készített 1:25 000 méretarányú katonai topográfiai térképen

A Keresztelő Szent János-plébániatemplom melletti, Jézus Krisztust ábrázoló feszület

Középkor

A népvándorlás korában a környék nem volt lakott hely. A rómaiak a 4–5. század fordulója környékén feladták a helyet, ezután az 5. századból még vannak sírok, de később valószínűleg lakatlan volt a terület. A hun időkből longobárd leletek kerültek elő, sőt a száz sírhelyes temető egyenesen Magyarország eddig ismert legnagyobb longobárd temetője. A VII. századból avar ötvöstermékek ismertek, amelyekből egyesek arra következtetnek, hogy avar fejedelmi központ volt a környéken. A 9. században a feltevések szerint Kurszán fejedelem használta a római tábor maradványait erődítményként, a hozzá tartozó település pedig mintegy egy kilométerrel északabbra, a mai Pap-sziget magasságában volt. Innen 10. századi sírok ismertek, míg a környéken Pomáz és Csobánka területén voltak a jelentősebb honfoglalás kori települések.

A helynévanyag is arra utal, hogy Szentendrén ekkor nem volt jelentős település, mivel a környék gazdag a törzsneves településnevekben, míg Szentendre névadása jóval későbbi eredetű. Taksony idején Apor nyári szálláshelye lehetett. Erre egy 1009-es oklevél utal, amelyben a veszprémi püspökség egy települést kapott I. Istvántól. A település az Apor-patak mentén feküdt, e patakot pedig ma általában a Bükkös-patakkal azonosítják, amely keresztül folyik a mai Szentendrén, a középkorinak pedig déli határa volt. Ez a terület azonban lakott, így régészeti igazolása egyelőre nincs a korai királyság korában létező településnek. Egyes források alapján e környékre lokalizálható egy Apurig nevű település, aminek névetimológiája alapján egy Apor patak (Apor ügy) nevű vízfolyás melletti lakott hely képzelhető el. A környéken azonban négy jelentős patak is található, a Dera-, Bükkös (korábban Bela-voda), Öregvíz (vagy Sztaravoda) és a Sztelin (régebben Pismány-patak), ezenkívül az 1872–1884-es harmadik katonai felmérés térképe alapján egy ma már jobbára kiszáradt vízfolyás is jelentős volt, a Dömörkapui patak. Nem dönthető el, hogy az Apor patak melyikkel lenne azonosítható. Egyes elméletek szerint a város neve is I. András királyra, illetve a Szent András kolostorra utal.

A 12. században már a veszprémi püspökség oklevél-kiállító székhelye Szentendre. Neve Fulco deák (valójában „hospes”, püspöki írnok) 1146-ban Sanctus Andreasban kelt végrendeletében, amelyet II. Géza király erősített meg, fordul elő először. Fulco életútjáról kevés adat ismert, ezek alapján külföldről vándorolt be a Magyar Királyságba és Álmos herceg szolgálatába állt klerikusként. Később Szerafin esztergomi érseknek és több veszprémi püspöknél szolgált, és a későbbiekben oblatus lett, a bencés rend pannonhalmi Szent Márton monostorához csatlakozva, anélkül, hogy szerzetes vált volna belőle. A végrendelete és birtokai alapján nem bizonyos, hogy a testamentum megírásának alkalmi ügyénél más szálak is Szentendréhez kötötték volna: amennyiben rendelkezett volna szentendrei birtokokkal, a végrendeletében bizonyosan belefoglalta őket. A pannóniai Ulcisia Castra és a honfoglalás kori település, valamint Apurig és Szent András városa között nem kimutatható településkontinuitás. A 12. századi városmag a korábbi római őrtoronyhoz képest a Bükkös-patak másik oldalán települt a ma is meglévő Szent András-templom köré. (Ma Keresztelő Szent János-plébániatemplom.)

Az Árpád-ház idején udvarhely lett, vagyis a vándorló királyi ház egyik szálláshelye. A többi ilyenhez hasonlóan itt is egy templom, és a közelében épített királyi szállás képezte a városmagot. Az Árpád-kori templom a Bükkös-patak mellett álló dombon épült, a patak és a domb között helyezkedett el az erődített udvarház, amely feltehetően a mai Városháza helyén, vagy a közelében állt. A patak másik oldalán található a Kálvária, a fallal körülvett templomdomb keleti oldalán pedig az első magánházak épültek fel. A 13–14. században (1318-ig) főesperesi székhely is volt. Szentendrének ekkor különböző árumegállító és vámjogai voltak, a szentendrei polgárok vámmentességet élveztek Buda és Esztergom között. 1318-ban Károly elvette a veszprémi püspökségtől a birtokot, a főesperességet Budára költöztette, és Szentendre az esztergomi érsek fennhatósága alá került. 1342-től bencés nagykáptalan, ennek kolostorában halt meg 1385-ben II. Károly. A kolostor helye egyelőre ismeretlen. 1493-tól pálos perjelséggé alakult. A régi térképek Sanct Andreas Closter néven említik Szentendrét, ami arra utal, hogy a vásárváros alakult a kolostor körül és nem fordítva, a város területének jó része egészen a 16. század végéig a pilisi cisztercita rend tulajdona. A 16. századból származik egy záloglevél, amely szerint a Bükkös-patak mentén már álltak vízimalmok, amelyek később is a szentendrei ipar fontos részét képezték, valamint szintén I. Károly korabeli dokumentumból tudjuk, hogy elsősorban hajó- és szekérépítéssel foglalkoztak a helyiek.

Újkor

A szerb bevándorlások már a 14. században megkezdődtek, mégpedig az 1389-es első rigómezei csata hatására felkerekedők voltak az első, még kis számú menekülők. 1426-ban Brankovics György a Nándorfehérvárért cserébe kapott területek közt Szentendrét is megkapta. 1428-ban így már Brankovics birtokaira érkeztek azok, akik Galambóc és Nicsevó eleste után látták jobbnak az északra költözést. A Beográd-templomot valószínűleg 1521-ben kezdték építeni, ami szorosan összefügg Nándorfehérvár 1521-es elvesztésével. 1559-re viszont már csak 38 lakott ház maradt Szentendrén, 1588-ban összesen hat porta maradt az apátság összes Pilis vármegyei birtokán, és ezek Szentendrén voltak.

A török korban a város elnéptelenedett, az összeírásokban pusztaként szerepel. Egy 17. századi összeírás alapján a városban egyetlen családfő volt, vagyis legfeljebb egy családnyi állandó lakos, valamint a hozzájuk tartozó kiszolgáló személyzet jelentette a teljes létszámot. 1595-től (Visegrád visszafoglalásától) 1605-ig (Visegrád és Esztergom újbóli török fennhatóságáig) a komáromi várkapitányság birtoka. 1659-től névleg Zichy István altábornok és kamarai elnök adománybirtoka, és a 18. század első felében a Zichy családban öröklődött. A településen 1420 és 1690 között négy délvidéki betelepülés volt, amiből részletesen csak a legutolsó szerb ismert. A 15. században macedo-bolgárok és dalmátok érkeztek, akik a török fennhatóság alatt jelentősen megfogyatkoztak, részben közeli más településekre költöztek, de fenntartották a katolikus egyházközséget. 1684-ben szabadult fel Esztergom környéke a török uralom alól (a győztes szentendrei csatát Lotharingiai Károly vezette), de Ibrahim budai pasa fennhatóságát Szentendrén csak 1686-ban számolták fel végleg. 1687-ben ismét dalmátok, 1690-ben szerbek telepedtek le. Az 1690-es szerbekkel érkezett Csernojevics (III.) Arzén ipeki pátriárka is. Összesen mintegy 37 000 fő, 6-7 ezer szerb család érkezéséről szólnak a dokumentumok, akik szétszóródtak a környéken – csak egy részük került Szentendrére –, és egyáltalán nem szánták véglegesnek a költözést. Csak a karlócai béke konzerválta azt az állapotot – a szerb területek feletti török uralom fennmaradását –, amely miatt végül is maradtak. Azonban a hazaköltözésbe vetett bizalom jelképeként ma is felismerhető, hogy ezek a telepesek nem vásároltak nagy telkeket, csak akkorát, amekkorára egy ideiglenes házat felépíthettek. Az egész belváros jelenleg is ugyanazokon az apró telkeken épült kisebb-nagyobb házakból áll. A beépítettsége 50–100% között mozog. A felvirágzás emlékeit mindmáig őrzik a délies hangulatú, barokk stílusú polgárházak, a templomok, a macskaköves utcácskák és a szűk sikátorok. Az 1690-es nagy szerb kivándorlás nagy számban hozott Szentendrére szerbeket, akik maradandó nyomokat hagytak a város képén és kultúráján, mindenekelőtt a mai városközpont szerb kereskedőházai őrzik emléküket. Ezek azonban nem azonosak az eredeti szerb bevándorlók által épített házakkal, a városközpont a 19. század végi térképek alapján még más épületeket tartalmazott. Az újjáépítések, toldások és átépítések során megőrizték a 18. századi barokk, rokokó és copf jellegeket.

A szerbekkel együtt jelentős dalmát bevándorlás is volt. A dalmát családok a Szamárhegyen telepedtek le, ahol ma a Dalmát utca őrzi emléküket. Ebben az utcában még az 1980-as években is kizárólag a dalmát családok leszármazottai éltek. Ma már szétszóródtak a város területén.

A középkori településszerkezet gyakorlatilag ismeretlen, középkori falak csak néhány összefüggéstelen pontról ismertek. Egyetlen teljes egészében feltárt középkori épület van, mert a többi ma is használatban lévő műemléképületek alatt fekszik, amelyek legfeljebb pontszerűen ismertek. Ezek közt van a középkori városfal egy nagyjából 200 méteres szakaszának néhány pontja. A ma is látható belvárosi szerkezet 1785 és 1850 között alakult ki, amelyet a katonai felmérések térképeinek összehasonlításával lehet bizonyítani.

A korábbi egytemplomos kisváros az újratelepülés után hét templomos kisvárossá alakult. A hat további templomot nyilvánvalóan a betelepülők alapították, illetve vették birtokba a még 1389 óta létező, elhagyott templomokat. Azért ilyen sokat, mert minden önálló közösség emelt magának egyet, végül pedig a görögkeleti püspöki székhely egy püspöki templom építését is megkívánta. Így lett Szentendréből a hét torony városa a 18. században, a város virágkorának századában.

A templomokat eleinte fából – ideiglenesen – építették, majd a 18. század folyamán mindegyiket felfalazták és toronnyal látták el, vagy a közelében építettek kőtemplomot. Közülük négynek a neve az alapítók származását is elárulja. A Pozsarevacska templom Pozsarevác szerb településről érkezők alapítása, 1763-ban fejezték be. A Csiprovacskát (Szent Miklós templom) a szerémségi csiprováciak, 1791-ben lett kész (ma Péter-Pál római katolikus templom). Az Opovacskát opováci szerbek építették 1746-ban, de 1900-tól megszűnt a presbitérium, 1913-tól református templomként működik. A Száborna vagy Beográd nevű püspöki templomot nándorfehérváriak emelték. A Preobrazsenszka foglalkozás szerinti, a rév környéki tímárok és tobakosok építtették, a felette lévő dombon ma is áll a tobakosok keresztje. A Blagovesztenszkát görög kereskedők alapították. Ez utóbbit ezért Grecskának is nevezik, és ez volt a városrészük neve is. A katolikus dalmátok területileg elkülönülve a város északi részein telepedtek meg a Keresztelő Szent János plébániatemplomtól kezdődően (amely ekkor az egyetlen katolikus templom volt, a korábbi Szent András templom helyén).

A szerbek számos kiváltságot kaptak: szabad vallásgyakorlást, bíróválasztást, Ó naptár használatát, iskolaalapítást, nyelvhasználatot és jelentős adókedvezményeket. A középkori magyar város helyén a 18. század közepére virágzó szerb polgárváros alakult ki, amely Mária Terézia idején lett mezővárosból szabadalmas királyi város.

A 19. század közepén magyarok, németek, szlovákok települtek be, ami megváltoztatta a település etnikai képét. Az 1890. évi népszámlálás szerint Szentendrén 27,9% német, 26,4% magyar, 23,6% szlovák, 19,1% szerb és 3% egyéb anyanyelvű lakos élt.

Szentendre 1872-ben kapta meg a rendezett tanácsú város jellegét. A városi rang visszavonására sosem került sor, de a török időkben elnéptelenedő terület természetszerűleg nem szerepelt a városok listájában. Az 1690-es évektől a néhány száz fős lakosság lassan gyarapodni kezdett, és a betelepülőkkel 1872-ben érte el azt a szintet, amikor a falusi jelleg helyett ismét a városias jelleg dominált, és mind a közigazgatás, mind a település infrastruktúrája lehetővé tette a városi formával járó előjogok gyakorlását.

A nyugodt kisvárosi élet a 20. század eleje óta vonzza a művészeket. A szentendrei művésztelep 1929-ben jött létre; hozzá fűződik az ún. szentendrei iskola. Ma is több mint kétszáz képző- és iparművész, valamint író, költő, zeneművész és színész él a városban, többnyire budapesti kiállítási és munkalehetőségekkel.

Szentendre városa az 1870-es évekig Magyarország egyik legkisebb városa volt, általában 3–4000 fős állandó lakossággal. A 20. század folyamán a szuburbanizáció következtében a lakosságszám dinamikus gyarapodásnak indult. 1979-ben a teljes Pismány-hegy, a Kada-csúcs és környéke, a Tyúkosdűlő, Boldogtanya (korábban Leányfalu része), a Sztaravoda, a Szentendre és Izbég közötti dombok vonulata, a Püspökmajor és környéke, valamint a Pannónia-telep belterületbe csatolásával a családi házak és hétvégi nyaralók építéséhez felparcellázható telkek kínálata drasztikusan megnőtt. A város azóta terjeszkedik a környező hegyek irányába (például Szarvashegy), és már túllépte a 25 000 fő állandó lakosságot, amihez nem számolják hozzá a hétvégi házakban be nem jelentetten állandóan Szentendrén élőket. A népesség növekedését a város infrastruktúrájának fejlődése azonban lassan követte.

Gazdaság és társadalom az újkorban

Alapvetően három gazdasági ágazat működött: a szőlő- és bortermelés, az ipar, a kereskedelem és szállítás. Két-három nemzedék például megtízszerezte a szőlőtermesztést és a kiváló vörös bor vízi és szárazföldi utakon Ausztriába, Csehországba és Lengyelországba is eljutott. A textiliparban szabó, kalapos, paplanos, szőnyegkészítő, tógaszűcs és zubbonykészítő mesterek; a faiparban favágók, ácsok, asztalosok, kárpitosok és kádárok; a bőriparban kordovánosok, tobakosok, csizmadiák, szűcsök és nyergesek; a fémiparban aranyművesek, kovácsok, kerékgyártók dolgoztak. Éltek még rajtuk kívül Szentendrén hajósok, révészek, molnárok, bérkocsisok, hajóvontatók, szappanfőzők, festők, pékek és pipakészítők.

A város leggazdagabb polgárai a szőlőbirtokkal is rendelkező kereskedők voltak. Szerb Privilegiális Szentendrei Kereskedő Társaság néven már 1698-ban érdekközösségbe tömörültek. Céhük közel másfél évszázadig állt fenn. Ők emeltettek emlékkeresztet a város főterén 1763-ban, hálából, hogy a nagy pestisjárvány elkerülte Szentendrét. A kalmárkereszt (vagy pestiskereszt) azóta is áll.

A szerb kereskedőcsaládok elsősorban a Fő téren és közvetlen környékén, a mai Dumtsa Jenő utcában, a Bogdányi utcában, a Görög utcában és a Duna-parton építették fel emeletes házaikat a korábbi faházak helyén. Stílusuk máig láthatóan délies, „mediterrán”. Hatalmas – néha több szintes – pincéikben tárolták a bort; a földszinten rendezték be az üzletet; az emeleten lakott a kereskedő és családja; a magas padlástér pedig áruraktárként szolgált. Az építkezéshez felhasználták a római- és középkori romépületek anyagát. Házaikat gyakran a korábbi épületek alapjaira építették. Így alakult ki a belváros mai arculata: 18. századi egyszerű barokk, rokokó és copf épületek középkori utcaszerkezet keretében.

Az 1728-as összeírás szerint 2158 akó bort termeltek majdnem 88 hektáron. A 15 akó környéki holdankénti átlagtermés jónak mondható. 1772-ben az úrbéri összeírás 371 hektár szőlőt regisztrált, 1787-ben 305 szőlőbirtokost írtak össze, össztermésük 34 895 akó bor volt, és a századfordulóra 70 000 akóig ugrott fel (majdnem négymillió liter). Az 1791-es összeírás 131 iparos 28 féle iparát tartalmazza.

Az egyutcás, főteres település átalakult sugaras szerkezetűvé, ahogyan a Fő tértől a hegyek felé vezető utak mentén is házak épültek. A várost szőlőhegyek veszik körül, ami a lakosság fő foglalkozását mutatja, hiszen ekkora kiterjedésű szőlőket nem lehet másképp megművelni, mint főmunkaként. A lakosság kétharmada kizárólag bortermeléssel foglalkozott, a maradék nagy része pedig borkereskedelemmel és kiszolgálóiparral, mint például rengeteg kádármester, fuvaros.

A városias településmag viszonylag kicsi. Itt épültek a gazdagabbak házai. Ezekre a féltetős beépítés, a kicsi belső udvar és a kert hiánya jellemző. Építésük idején a nagy udvar még nem volt státuszszimbólum, ellenkezőleg a nagy udvarra a gazdálkodáshoz volt szükség, amit ezek a tulajdonosok nem végeztek. Az általában kövezett kis udvar csak a szükséges melléképületek megközelítésére kellett. Egyes nagyobb épületeknek egyáltalán nincs udvaruk, mivel minden helyet kihasználtak a beépítéshez. Ezekhez a kispolgári és iparos házak csatlakoznak, amelyek alacsonyak, és hossztengelyük párhuzamos az útra. Itt álltak az üzletek is. Ezek körül félagrár és agrár jellegű zónák települtek.

A lakosság foglalkozás szerint földrajzilag elkülönült. A fő út Duna felé eső oldalán a halászok és hajósok, másik oldalán kereskedők laktak. Az utóbbiak gazdagabbjai a Fő téren és környékén. A hegyekre húzódó utak mentén szőlősgazdák és szántóvetők éltek. Az utcaszerkezet a térszínhez igazodik. A lapos részeken viszonylag szabályos telektömbök állnak, míg északra és nyugatra haladva egyre szabálytalanabbá válik. Az egy központú sugaras szerkezetet tovább bonyolítja, hogy a Bükkös-patakon hidat kellett állítani, és az „Öreg híd” mindkét oldala egy-egy csomóponttá vált. Emellett a Fő tér felett álló templom környéke körtelepülés jelleget is mutat. Az ilyen körtelepülések a Dunakanyarban csak ott alakultak ki, ahová szerbek költöztek be. Sőt több önálló, nagyon kicsi körtelepülés is kirajzolódik egymás mellett. A templomdomb még a topográfiai adottságai miatt lett központja egy körtelepnek (nem is szerbek, hanem katolikus dalmátok lakták a környékét), de a többi szerb templom is egy-egy körtelep központjává vált olyan területeken, ahol a domborzat egyébként ezt nem indokolta, viszont szerb lakosság telepedett meg a temploma körül.

A 19. századi változások leginkább a város központjában láthatók, ahol a Szent János templom körbeépült, és elkezdett kialakulni a ma jellemző városkép a szűk utcákkal. A nagy változás jelentős mértékben az 1838 márciusi hatalmas árvíznek tulajdonítható, amely 177 házat döntött le a Belváros környékén. Látható a belső udvaros, már nem a mezőgazdaságot szolgáló udvartípus kialakulása. Ezek kereskedőházak. 1783-ban még csak 14 kereskedőt tartottak nyilván a városban, ez a szám a 19. századra a többszörösére nőtt.

A 19. század minden tekintetben hanyatlást hozott a városra. Ebben jelentős szerepet játszott az 1775-ös, 1799-es, 1809-es és 1837-es árvíz. 1800-ban tűzvész pusztította el a maradék faházakat, az agyagtapasztásos kőházakat viszont az áradások. 1832-re 3186 főre csökkent a lakosság.

A külterületeken még jelentős a szőlő, a Bükkös patak partján azonban megjelennek a legelők is. A szőlő visszaszorulására történeti adatok is vannak. Visszaesett a kivitel, az országon belüli kereslet a homoki szőlők miatt csökkent. A hegyi borok végét majd az 1880–1885-ös filoxéra hozta el. Az 1885-ös kataszter már főleg legelőket mutat.

Népesség

Népességváltozás
Év	Népesség	Vált. (%)
1970	12 839	—
1980	16 095	+25,4%
1990	19 351	+20,2%
1995	20 706	+7,0%
2001	22 747	+9,9%
2011	25 310	+11,3%
2020	27 271	+7,7%
20. századtól napjainkig

A kisváros sajátos mediterrán hangulata az elmúlt évszázadok folyamán alakult ki, amikor a törökök kiűzése után a magyarok mellett szerb, dalmát, szlovák, német és görög telepesek népesítették be. A horvát kisebbség jelentős része saját magát dalmátnak nevezi, ők maguk pedig Dalmáciából érkeztek a 17. század legvégén. Szentendre népessége a 2015-ös adatok alapján 25 542 fő volt, amely a 2011-es népszámlálást leszámítva már az 1970-es évek óta folyamatosan növekedett. A városban túlnyomó többségben magyarok laknak, 87,9%-a volt az a 2011-es számláláskor. A jelentősebb kisebbségnek a németek számítanak 1,7%-kal, őket követi a cigányság 0,5%-kal, majd a szerbek 0,4%-kal, a horvátok, a lengyelek, a románok és a szlovákok 0,3%-kal, valamint az ukránok és a görögök 0,1%-kal. A város 2,2%-a valamely egyéb, nem hazai nemzetiséget képviseli, 11,9%-a pedig nem kívánt válaszolni. Sajátos összetételét a mintaszerű független kisebbségi önkormányzati rendszere is jelzi, országosan ismert volt és jelenlegi képviselői a Horvát Kisebbségi Önkormányzatnak Benkovits György író, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzatnak Halper Dávid esztéta, és Kecskésné Pastinszky Krisztina antikvárius, a Német Kisebbségi Önkormányzatnak dr. Bindorffer Györgyi kulturális antropológus és dr. Virághalmy Lea tudományos szakíró, a Szerb Nemzeti Kisebbségi Önkormányzatnak pedig Vukovits Koszta művészettörténész és Brczán Miroszláv a Vujicsics együttes tagja.

Szentendre város vallási feloszlási aránya a 2011-es adatok alapján a következő. Római katolikus az itt lévők 35,8%-a, református 9,9%-a, evangélikus az 1,5%-a, görögkatolikus a 0,6%-a, és a zsidó vallást gyakorolja pedig a lakosság 0,2%-a. Más egyházhoz, felekezethez tartozik százalékban a város 2,6%-a. Nem tartozik egyházhoz és semmilyen más felekezethez a 21,1%-a. Nem kívánt válaszolni a 28,1%-a.

2022-ben a lakosság 88,7%-a vallotta magát magyarnak, 1,4% németnek, 0,4% horvátnak, 0,4% szerbnek, 0,3% szlováknak, 0,3% cigánynak, 0,2-0,2% ukránnak, lengyelnek, románnak és görögnek, 0,1-0,1% örménynek, bolgárnak és ruszinnak, 6,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 29,3% volt római katolikus, 9,9% református, 1,9% evangélikus, 1% görög katolikus, 0,4% ortodox, 0,1% izraelita, 1,3% egyéb keresztény, 0,7% egyéb katolikus, 16,6% felekezeten kívüli (38,4% nem válaszolt).

Politika

A Városháza épülete a Templom térről nézve

A település vezetői

Polgármesterek 1950 előtt

• 1872-1903: Dumtsa Jenő

Polgármesterek a rendszerváltás óta

• 1990–1994: Németh Gábor (nem ismert)
• 1994–1998: Kállay Péter (FKgP-EKgP-MDF-MIÉP-KDNP)
• 1998–2002: Miakich Gábor (Szentendréért-MSZP-SZDSZ-Közél...)
• 2002–2005: Miakich Gábor (Összefogás-MSZP-SZDSZ)
• 2006–2006: Dr. Dietz Ferenc (Fidesz-Kisgazda Polgári Egyesület-MDF-MKDSZ-Petőfi Egyesület-Fidelitas)
• 2006–2010: Dr. Dietz Ferenc (Polgári Koalíció)
• 2010–2014: Dr. Dietz Ferenc (Fidesz)
• 2014–2019: Verseghi-Nagy Miklós Zoltán (Fidesz-KDNP)
• 2019–2024: Fülöp Zsolt (Társaság az Élhető Szentendréért)
• 2024– : Fülöp Zsolt (Társaság az Élhető Szentendréért)

A településen 2006. március 19-én időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.

A 2024-es önkormányzati választás eredménye

• A polgármester-választás eredménye

Jelölt neve	Jelölő szervezet(ek)		Szavazatok száma	Szavazatok aránya
Fülöp Zsolt		TESZ	7131	50,13%
Verseghi-Nagy Miklós		Összeköt Egyesület – Fidesz – KDNP	5961	41,91%
Dr. Filó András		Mi Hazánk – Szentendrei Nemzeti-Konzervatív Kör	1132	7,96%
Összesen			14 224	100%

• A képviselőtestület-választás eredménye

Párt		Mandátumok	Képviselő-testület
	TESZ	9	P
	Fidesz – KDNP	5
	Mi Hazánk	1

Gazdaság

A városban papírgyár és cementárugyár képviselte korábban a nagyipart, a környező ipari területeken kisüzemek létesültek, mint a Szentendrei Ipari Szövetkezet (SzISz), vagy a PEFÉM izbégi telepe. A rendszerváltozás után a papírgyár görög tulajdonba került, majd felszámolták, szintén megszűnt az izraeli tulajdonú gyémántcsiszoló-üzem. A kisüzemek gyakorlatilag eltűntek a korábbi ipari területről, helyettük szolgáltató tevékenységek települtek. Az úgynevezett „Kocsigyár”, ahol a II. világháborúban munkaszolgálatosok dolgoztak, már nem működik. Az üzemet lebontották, a területet jelentősen átalakították, egy részének helyén ma lakópark áll, a további részein most tervezik a lakásberuházásokat. Szentendrén a munkahelyek száma folyamatosan csökken, így területének nagy része alvóváros jellegű.

Közlekedés

Szentendre HÉV-állomás

Autóbusz az Izbégi elágazás megállóban

Közúti

Szentendre legfontosabb útvonala a 11-es főút, amely észak–déli irányban a város teljes területén végighúzódik, Dunakanyar körút néven szelíd ívben megkerülve a történelmi belvárost. Budapest és a Dunakanyar felől is ezen az úton érhető el a legegyszerűbben. Ebből az útból ágaznak ki a Szentendrét érintő alacsonyabb rendű utak is a Pilis és a Visegrádi-hegység települései felé: Pomázra az 1112-es, Pilisszentlászló-Visegrád felé az 1116-os, a Skanzen felé a 11 112-es, illetve Budakalászon és Ürömön át Budapest széléig az 1108-as út. A város legészakibb részén egy kompjárat is indul a Szentendrei-Duna túlpartján, a Szentendrei-szigeten fekvő Szigetmonostor irányában, a kompot a 11-es út felől a 11 308-as, az átellenes oldalon pedig a 11 307-es út szolgálja ki (utóbbi a Szentendrei-sziget főútjának számító 1113-as útba csatlakozik bele). A város környékén található erdei kirándulóhelyek közül Dömörkapu felé a 11 113-as, Lajosforrásra pedig a 11 114-es számú mellékút vezet.

Az Budapest III. kerületében a Flórián tértől induló 11-es főút az 1970-es és az 1980-as években szélesedett ki a fővárosi szentendrei úti szakaszán a mai formájára és a kapott új, irányonként két forgalmi sávos nyomvonalat – a Dunakanyar gyorsabb megközelítése, valamint Békásmegyer, Budakalász és Szentendre tehermentesítése céljából – a csillaghegyi Czetz János köz és a szentendrei Kalászi út, továbbá a Duna korzó Pannónia utcai déli vége és az Ady Endre út között.

A Dunakanyar körút a belvárost és az addig főútvonalként funkcionált Duna korzót mentesíti az átmenő forgalom terhelése alól. A mai formájában a Szentlászlói útig 1978-ra, az Ady Endre úti elágazásig – megközelítőleg – 1982-ig készült el. A Sztaravoda úti torkolat fölötti kanyar Duna felőli oldalán a Mészáros Dezső szoborparkot 1986-ban adták át.

A Duna korzón 2012-2013 között mobilgát épült az 1965-ben emelt gát helyére.

Autóbusz

1978-ban az új Dunakanyar körút alatt a belváros felé vezető gyalogos aluljáró épült és a buszpályaudvar első ütemét is ekkor adták át. Onnan a Volánbusz helyközi járataival egyéb városokba, községekbe lehet eljutni (például Leányfaluba, Tahitótfalura, Pócsmegyerre, Visegrádra, Esztergomba stb.). A helyi autóbusz-közlekedés egy részét (a Pismányba, Izbégre, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumhoz vezető járatokat, és néhány, a Püspökmajori lakótelepen közlekedő járatot) 2012. december 1. és 2014. november 30 között a HOMM Kft. látta el, a Volánbusz alvállalkozójaként. 2014. december 1-jétől 2015. november 30-ig ideiglenesen a Volánbusz látta el a helyi autóbusz-közlekedést. 2015. december 1. óta Szentendrén nem üzemelnek helyi járatok, a városon belüli viszonylatokat integrálták az Újpest-Városkapu autóbusz-állomásról a Dunakanyar irányába tartó helyközi közlekedésbe.

Vasúti

A városba a H5-ös HÉV közlekedik, Budapestről, a Batthyány térről. Szentendre HÉV-állomás 1914-ben átadott régi kocsiszínjét az 1980 körül épült nagy kapacitású járműtelep üzembe helyezését követően felhagyták. A HÉV állomás környéke (Állomás tér) még előtte nyerte el a mai formáját. 1992-ben építették az HÉV állomás mai perontetőit és a felújított régi kocsiszínben ekkor nyílt meg Városi Tömegközlekedési Múzeum.

Vízi

A nyári szezonban a MAHART-Passnave kirándulóhajói a budapesti Vigadó téri hajóállomásról naponta többször indulnak a Dunakanyar térségébe. Szigetmonostorra pedig komp jár át.

Kerékpáros

Kerékpáros szempontból Szentendre neuralgikus pontot képez, mivel a városon keresztülvezető irányonként két sávos főúton a kerékpározás hosszú ideje tiltott, ellenben ott, ahol az út újra csak két sávra szűkül, már szabad kerékpározni is. A tiltott szakaszokról a kerékpárforgalmat a főút menti, sok helyütt rossz minőségű, töredezett burkolatú mellékutcákra, keskeny járdákra terelik, ami nem növeli a város vonzerejét a kerékpárral érkezők számára. Békásmegyer és Szentendre között a 11-es főút mellett és a Duna-parton kiépített kerékpárút többnyire jó minőségű. (Utóbbinál azonban kellemetlenséget okoz a Dera-patak torkolatánál az út mentén elhelyezkedő, korszerűtlen szennyvíztelepről^[forrás?] kiáradó bűz.)

A városhoz kapcsolódó nevezetes személyek

• Avakumovics Avakum (1774–1811) szentendrei szerb költő, katona, zenész, fuvolaművész
• Dr. Kucsera Ferenc (1892–1919), szentendrei római katolikus káplán, vértanú
• Jakov Ignjatovics (1822–1889), magyarországi szerb író (itt született)
• Ferenczy Béni (1890–1967), szobrászművész (itt született)
• Ferenczy Noémi (1890–1957), gobelinművész (itt született)
• Varga Gyula (orvos) 1916-ig Weisz (1902–1973) orvos, fül-orr-gégész, egyetemi tanár (itt született).
• Deim Pál (1932–2016), Kossuth-díjas magyar festőművész (itt született)
• Borbély Mihály (1956–) zenész, a magyar kortárs jazz meghatározó alakja (itt született)
• Pálinkás János (1968–) festőművész (itt született)
• Benkovits György festőművész (itt született)
• Wolf Kati (1974–), magyar énekesnő (itt született)
• Báthory Zoltán (1978–), magyar születésű amerikai zenész (itt született)
• Ferenczy Károly (1862–1917), festő (a városban élt)
• Andorka Péter (1987–), magyar zeneszerző (a városban él)
• Endrei Judit (1953–), bemondó, szerkesztő-műsorvezető (a városban él)
• ef Zámbó István (1950–), festőművész, (a városban él)
• Aknay János (1949–), festőművész, (a városban él)
• Bihon Győző (1959–), festőművész, (a városban él)
• Regős István (1954–), festőművész, (a városban él)
• Ivancsics Ilona (1960–), színésznő (a városban él)
• Ifjabb Ábrányi Emil (1850–1920) költő, műfordító, újságíró (itt hunyt el)
• Hamvas Béla (1897–1968) író, filozófus, esztéta (itt nyugszik)
• Hangácsi István (1968-), hadisírkutató (a városban él)
• Csepregi Éva (1953–), énekesnő, a Neoton Família tagja (a városban él)

Városszerkezet

A belváros felé

• 
  Virágok Szentendre Belvárosában
• 
  Gömbakácokkal körülültetett kereszt Szentendre Fő terén
• 
  A Fő tér közepén található Szerb Kereskedő Társaság keresztje
• 
  A Blagovesztenszka görögkeleti templom tornya a Várdombról szemlélve
• 
  Szentendre kis utcáinak látképe a Templom térről
• 
  Szentendrei utcakép

Az Állomás tér Duna felöli oldalán elsőként 1970-ben adtâk át a kicsiny Rózsakert lakótelepet. Nyugat felé található a Püspökmajor városrész, illetve az 1974-1984 között épült azonos nevű lakótelep, a Pismány illetve Pilisszentlászló felé halad a 11-es út, valamint a belváros felé indul a Kossuth Lajos utca. A Kossuth Lajos utcán haladva a 18. századi pestisjárvány áldozatainak emelt Flórián kápolna mögött terül el az egykori római város. A tábor emlékeit mutatja fel a Római kőtár, korabeli faragott mérföldkövekkel, sírkövekkel, kőládákkal. A Pozsarevacska-templomot elhagyva a Bükkös-patak hídján keresztül (Szabadság tér) érhetjük el a város „főutcáját”, a Dumtsa Jenő utcát. Az utca Dumtsa Jenőről, a város első polgármesteréről kapta nevét. Műemlék – többnyire 18. század végi – épületek között ér be az utca a városközpontba. A híd közelében áll a modern evangélikus istentiszteleti ház. Az utcától keletre, a Duna-parton halad a népszerű Duna korzó (egykori Somogyi–Bacsó part). Az utca bal oldalán áll a Péter-Pál római katolikus templom (az egykori Csiprovacska). A Fő tér előtt találhatjuk a Pajor-kúriát, a Barcsay Múzeumot, ill. a Szabó Károly cukrászmester által alapított híres Szamos Marcipán Kiállítás és Látványműhelyt.

A történelmi városmag

A belváros központja a Fő tér és a Bogdányi utca, számos műemlék épülettel, múzeummal, illetve a közelben a hangulatos Duna-part.

A dombok környékén

A kisparcellás szőlősgazdák dombja volt a Szamárhegy, a Belvárostól északra elhelyezkedő, szintén történelmi városrész, amely a 20. század elején kezdett beépülni. A domb neve nem a szamárra utal, hanem a szerb самар (nyereg) kifejezésből alakult. A Szamárhegy legmagasabb pontján a szattyánt és kordovánt cserző bőrkészítők (tobakosok) emelték a Tobakosok keresztjét, ahonnan pompás kilátás nyílik a Dunakanyarra. Ettől északkeletre, a domb alján találhatjuk meg a Szentendre Régi Művésztelepet, az egykori Szentendrei művésztelep központját, illetve az 1978-ban létesült Kerényi Jenő Emlékmúzeum pavilonját az azt körülvevő szoborparkkal. Itt állították a Bogdányi és Dézsma utcák sarkán a Szőlősgazdák keresztjét, nem sokkal távolabb pedig Szent Orbán emlékkeresztjét, aki a katolikus és ortodox egyházaknak is szentje és védnöke a szőlőművelésnek.

A Bükkös-patak keresztülfolyik a városon. Felső szakaszán Izbég felé a déli partja közelében áll az 1970-es években épült Püspökmajori lakótelep, az északi partja mentén pedig a kisebb méretű Füzespark és Vasvári lakótelep.) Számos híd vezet át rajta. Alsó szakaszán, a Lehel utcai hídtól a Duna korzóig burkolt a medre. A belváros déli részén, a patak felett átívelő Apor hídnál magasodik az evangélikus és a Pozsarevacska templom és a katolikus kálvária. A Püspökmajort délről határoló Radnóti Miklós utcáról pazar kilátás nyílik a Pomázi-síkra, a Pilis és a Visegrádi-hegység hegyvidékére.

Turizmus

Nevezetességek

Belgrád-székesegyház (szerbül: Београдска)		Blagovestenszka szerb ortodox templom (szerbül: Благовештенска)		Pozsarevacska szerb ortodox templom (szerbül: Пожаревачка)
Keresztelő Szent János- plébániatemplom		Péter-Pál római katolikus templom (szerbül: Ђипровачка)		Preobrazsenszka szerb ortodox templom (szerbül: Преображенска)
Városháza		Pestis kereszt		Tobakosok keresztje

Kultúra

A város kultúráját elsősorban a délszláv örökség, illetve a városhoz köthető, leginkább kortárs művészek határozzák meg. A szláv kultúra egyik legjelentősebb képviselője a város szülötte, Jakov Ignjatovics szerb író, de jelentős hatása van a délszláv népi-, ill. egyházi zenének is. A kortárs előadók legismertebb köre a híres Szentenderi festőiskola utódaként 1972-ben létrejött Vajda Lajos Studió, majd az annak nyomán 1979-ben megalakult A.E.Bizottság underground együttes.

Múzeumok

Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum (Az állandó kiállítás anyaga: Ámos Imre és Anna Margit festőművész házaspár képei.)		Barcsay Múzeum (Az állandó kiállítás Barcsay Jenő festőművész munkáit mutatja be.)		Ferenczy Múzeum (Az állandó kiállításon a Ferenczy-család gyűjteményes kiállítása látható.)
Kmetty Múzeum (Kmetty János festőművész alkotásai alkotják az állandó kiállítás anyagát.)		Szentendrei Képtár (A Képtár gazdag gyűjteményéből folyamatosan időszakos kiállításokat rendeznek.)		Czóbel Béla Múzeum (Az állandó kiállításon a Czóbel Béla festményeinek kiállítása látható.)
Vajda Lajos Emlékmúzeum (Az állandó kiállítás anyaga Vajda Lajos életműve.)		Kovács Margit Múzeum (Kovács Margit, a magyar kerámiaművészet megújítójának műveinek állandó kiállítása.)		Mikrocsodák Múzeuma

Egyéb kiállítások

• Szerb Egyházi Múzeum
• Korenchy Gábor zenélő gyűjteménye
• Városi Tömegközlekedési Múzeum
• Marcipánmúzeum
• Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Színházak

• Szentendrei Teátrum
• MűvészetMalom – 1999-ben Szentendre új kulturális intézménnyel gazdagodott. A régi fűrészmalom felújításával létrehozott Művészet Malom képzőművészeti kiállítások mellett a társművészetek rendezvényeit, köztük a Szentendrei Teátrum előadásait is befogadja. A malom félkész épületének izgalmas belső terében új játszóhely született, amely ideális helyszíne a kísérletező, a hagyományos színjátszás keretein túllépő stúdió előadásoknak. Fedett, férőhely: 100 fő.
• Dunaparti Művelődési Ház – A Szentendrei Teátrum harmadik játszóhelye a Dunaparti Művelődési Ház udvara, ahol a kis színpadot körülölelő tornyos polgárház természetes díszletként szolgál a vidám, kamarajellegű előadásokhoz. Szabadtér, férőhely: 100 fő. Cím: Dunakorzó 11/a.

Oktatás

Általános iskolák:

• Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
• Izbégi Általános Iskola
• Szent András Általános Iskola
• Templomdombi Általános Iskola
• II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
• "Agy Tanoda" Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Középiskolák:

• Szentendrei Református Gimnázium
• Móricz Zsigmond Gimnázium
• Szentendrei Ferences Gimnázium
• II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
• Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola

Egyetem: Magyar Honvédség Altisztkepző campus

Sportélete

A városnak korábban két futballpályája volt, a Kossuth FC és a Petőfi SK tulajdonában. Ma már egyik sem üzemel. Az utóbbi még sportcélokat szolgál a helyi baseballcsapat, a Szentendre Sleepwalkers számára. A teremsportok közül jelentős a kézilabda.

Testvérvárosai

• Barbizon Franciaország (2007)
• Godmanchester Egyesült Királyság (1996)
• Bursa Törökország (2005)
• Gubbio, Olaszország (2016)
• Hoi-an Vietnam (2006)
• Huntingdon Egyesült Királyság (1996)
• Kézdivásárhely Románia (1990)
• Kruševac Szerbia (1990)
• Salon-de-Provence Franciaország (1997)
• Stari Grad Horvátország (2003)
• Uusikaupunki, Finnország (1990)
• Wertheim, Németország (1989)
• Zilah Románia (1990)
• Kalisz, Lengyelország
• Koprivshtitsa, Bulgária

Helyi média

• TV Szentendre
• Rádió Szentendre

A település az irodalomban

• Szentendre az egyik helyszíne Szamos Rudolf Kántor a nagyvárosban című bűnügyi regénye utolsó nagyobb epizódjának.

Források

• Soproni Sándor, Sándyné Wolf Katalin: Szentendre. (hely nélkül): Panoráma. 1985. = Panoráma magyar városok, ISBN 963 243 248 7  

További információk

• A város hivatalos honlapja
• A Szentendrei Kulturális Központ honlapja
• Szentendre honlapjai, linkgyűjtemény
• Szentendre céges honlapjai, linkgyűjtemény
• Helyi sportegyesületek

Kapcsolódó szócikkek

• Emléktáblák Szentendrén